Mélység
Mélyebbre jutottam, mint gondoltam,
Fejemben folyton kusza a gondolat.
Már semmire sem tudok figyelni,
Reggel nehéz az ágyból kikelni.
Amit érzek, nem elmondható,
Megfejteni nem tudom, mély minta tó.
Melynek az alja föntről nem látszik,
Ha belenézek lent a sötéség játszik.
Oly sötét, mint az égbolt az érzés,
Még csillag sincs rajta mi fénylék.
Nem látom át a gondolatokat,
Nem látom hát jövendő sorsomat.
Csak úgy élek itt a vakvilágban,
Csak ülök itt a félhomályban.
A fényre kimenni nem merek,
Csak néznének rám az emberek,
Ki ez itt sápadt arccal?
Átnéznének nyomban rajtam.
Néha azt hiszem nem látszom,
Ilyenkor mindíg felkiáltok!
Hé! Hát még itt vagyok én is!
A nap még nekem is fénylik!
Nem nyomhatjátok el testemet,
Nem adom meg neketek lelkemet!
Bár még mindíg mélyen vagyok,
Esélyt azért senkinek sem adok,
Hogy eltepossanak, ne legyek,
Még itt vagyok és élek, emberek!
2007.05.02.
Beri Éva
Olyan verset kaptunk tőled mely átélt érzéseken alapul, s így mondanivalója tanulságos és mélyreható. Versformája a páros rímektől kicsit egyszerű, de megfelel ahhoz, hogy érzéseid sorokba öntsd.Utólagos engedelmeddel kimásoltam egy szerkesztőbe és megváltoztattam a sorok egymásutániságát és érdekes dolgot figyelhettem meg…-próbáld meg te is. Mindent együttvéve szép, szomorkás írásod megérintett és ezt köszönöm!
Mindenkinek köszönöm az értékes hozzászólást!
Üdv: Éva