Paradoxon
Szeretnék néha könnytelenül sírni,
S máskor részegség nélkül egyre csak inni!
Szeretnék gondtalanul, terhek nélkül élni,
Széles vigyorral semmitől sem félni!
Van, hogy összerogyok a könyörtelen súlyok alatt,
A földre esem, de a teher a vállamon marad,
Van, hogy fekszem a földön, s nem segít senki,
S én magam sem tudom mit lehetne tenni.
Előfordul, hogy az őrület határán állok,
És a határon állva a változásra várok.
Megesik, hogy beleszeretek a halálba,
S legtöbbször ilyenkor taszítanak magányba.
Szeretnék néha könnytelenül sírni,
Hogy ne vegyen észre az égvilágon senki!
Szeretnék néha hangtalanul ordítani,
És ugyanakkor több szívet az enyém felé fordítani!
Benke Boglárka
Nagyon köszönöm! Nektek!
Sheldon, írj, mert, amit csinálsz és ahogy csinálod, az jó, értékes és fontos! Írj!
Pocsék egy valaki lehetek, mert eddig bármit írtam, Te leszóltad.
Lehet, hogy tényleg nem kellene többé írnom, mert az csak rossz lehet, de vers semmiképp?!
Kedves Judit!
Nagyon szívesen! És nagyon szívesen megértem, hogy miért vagy hajlamos erre a "divatra" – melyre amúgy sajnos én is!:-)
Üdv:
Dana
Hát, sajnos a depresszió olyan fertőző betegség, mely majd minden mélyérzésű, a világot kicsit is nyitottabban szemlélő emberkét igen könnyen megfertőz…
Még szerencse, hogy vannak emberek, történések, amelyek kisegítik az ilyen emberkéket abból a ki tudja milyen mély gödörből…
Kedves Judit!
Nagyon örülök a hasonlóságnak! Köszönöm a véleményed!
Akkor ezt a verset kifejezetten Neked ajánlom!
Minden jót!
Üdv:
Bogi
Nagyon szépen köszönöm!
Kedves Boglárka!
Elnézést a hibáért, kijavítottam a tagolását a versnek.
Üdvözlettel: Bakos József
Miért teszi egy hasábba a verset, mikor versszakokva bontva küldöm? A Word-ömmel lehet a baj?
Elvileg négysoros versszakokra van osztva.