Borzongás
Futkos a hátamon a hideg
Le-fel, bebújik a bőröm alá,
Csiklandozva bizsereg.
Feszül a húr, jaj megszakadok!
Nevetnem kéne, de nem merek.
Nem való ilyen helyzetben
Ez a – boldogság fúrja oldalam,
Mikor mások oly tökéletesen
Zokogva, tűrik látványomat.
Ki mondta, velem szenvedni kell?
Mind jöttek szánni sorsomat,
S az igazat látni más volt, igen.
Borzongató, túlvilági, lehetetlen!
Őket nézve, futkos hátamon a hideg.
Le-fel, bebújik a bőröm alá.
Mielőtt indulnának, kitudja hová,
Fölöttem egymásnak búcsút intenek.
Nevetnem kéne, de nincs kinek.
Kondra Katalin
Az a baj, kedves Kati, hogy az olvasó nem tudja, hogy mit miért írunk, mert nem ismeri múltúnkat, jelenünket. S nem is tudja kellőképpen átérezni, amit mi érzünk. Ha előre ismernénk egy alkotó életrajzát, akkor sokkal jobban megértenénk, hogy mit miért úgy írt,ahogy írt. Ez a hiányérzet oda fajul, hogy sokszor ledegradálják az alkotást. Pedig aztán sokan jobban tennék, ha előbb a házuk táján sepernének!
Bizony, azok az emberek, akik lenéznek minket valamiért, sokkal sajnálatra méltóbbak, csak nem tudják!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
:):):):):):)
Kedves peth! Köszi a hozzászólásodat. Nem jó, ha egy verset magyarázni kell. Ez most próbáltam az olvasó fantáziájára bízni. Olyan érzésről szól a vers, amikor írtózat fog el bizonyos emberek között, attól, ahogy néznek, sajnálnak, véleményt mondanak. Mást szánni sokkal érdekesebb, mint örülni annak, ha boldog. Sokszor történt velem ilyen és erről írtam. Kati