Szenvedély. – Más vizeken.

Szelíd szívvel szégyenlősen szeretni,
Szonettet sziszegve szorongva szenvedni,
Szilvaszín szoknyában szertelenül szaladni,
Szemérmes szavakat szemtelenül szavalni,
Szűz szerencsét széles szitán szanaszét szórni,
Szenvedélyes szónokhoz szívélyesen szólni,
Száguldani szorító szabályok szelében,
Szívből szeretni szörnyen szegényen.

2002.

Más vizeken

Olykor elmerengek; vajon egyedül vagyunk?
Egyedül a galaxis végtelen csillagtengerében?
Ragyog más égen is olyan nap, mint a mi Napunk?
Vagy egyedül bolyongunk a létezés mély erdeében?

Ha tudnánk, más lények is küzdenek az élettel,
Hogy a belélegzett levegő nekik is ily édes,
S ők is összevesznek néha a konok végzettel,
Megértenénk, hogy tudásunk mégis csak véges.

Nem kell, hogy szürke idegenek vigyenek magukkal,
Hogy megmutassák mí könnyedén is lehet élni.
Nem akarok világok közti barátságot más fajokkal,
Csak egy jelet szeretnék, mit igaznak lehet vélni.

Hosszú ujjaikkal mutassanak nekünk utat,
Ha az emberség már teher kezd lenni.
Lássuk, csodára lel, ki sokáig kutat,
Adjanak hajót, ha próbálnánk evezni!

Mert néha jó itt hagyni ezt a helyet;
Belemártózni ismeretlen vizekbe,
Látni, rohanni máshogy is lehet.
De jó visszatérni felhőkön libegve.

2002.