Lelkünk suttog…

Megélni hajnalokat,
alkonyokat:
Álmokat.
Küzdeni, szeretni,
remélni szüntelen.
Mondák a szavak:
Úgy legyen.
Lelkünk suttog fülünkbe.
Jónak lenni,
adni magunkból darabot végtelen:
Amíg nem egész az egész.
S visszanézni boldog könnyek közt;
Születő némaságban,
dobbanó szívvel.
Lelkünk suttog fülünkbe.
Hang nélkül hinni,
tekinteteknek tükreiben megcsodálva magunk.
Két kezünk vonalakkal átszőtt
valóját látni tenyerünk mélyén.
Lelkünk suttog… Figyelj…
Mindhalálig…
Hogy szép és szebb legyen.

Soltszentimre. 2002. december 22 – 27.

Bakos Attila Péter