Nem tudom vers. – Tanúim a csillagok. – Mesél a hold. – Álom (Pocsék 1.)

Összes megtekintés: 533 


Nem tudom vers

Tudod mit látok benned?
Nem tudom…
Sok apró kis darabot szemlélek,
melyek mind értelmetlenek
egyenként.
De ahogy ezek egyek lesznek veled,
az maga a tökély!
S tudod-e, mit tudok?
Hogy ezért szeretlek én!

Tanúim a csillagok

Este van, este van,
ki-ki nyugalomban,
csak én, szegény bolond
fogtam most tollat bánatomban.

– Eszembe jutott, ama nyári éjszaka,
mikor ott feküdtünk a csillagok alatt. –

Sokan voltak ott körülöttünk,
de mintha csak ketten lettünk
volna, elnyúltunk egy elhagyott réten,
bámulva őket, fent az égen.

Őket néztük, a csillagokat,
mily sokan vannak, gondtalan
világít fényük nekünk embereknek…
Először éreztem, szeretlek.

Egyedül voltunk, távol mindentől,
”Nézd azt ott! Az a Göncöl!”
Félrebeszéltem, nem tudtam, mit mondjak,
sírjak-e magamon, vagy hazudjak?

Hazudjak magamnak, mert ostoba vagyok?
Vagy, mert így csinálják mind a nagyok?
Hát igen! Akkor sajnos ezt tettem
és az egész végén jött meg az eszem.

Sajnálom!

Számtalanszor gondolok arra,
hogy mi lett volna, ha…
Ezzel fekszem, ezzel álmodok
és ezzel kelek: megbolondulok!

Már, hogy arcod csak egy képről láthatom,
mikor az utat veled is járhatom.
Elönt a méreg: Mit tettem és mit nem tettem?
Ezzel van tele a fejem…

No meg veled, mit cseppet sem bánok,
csak így sikerül minden napot megállnom.
Erőm, hitem, bátorságom belőled nyerem,
Legyél mindig ilyen!

Eszembe ötlik még, egy sejtelmes kép:
állok egymagam, s te hozzám lépsz.
Átölelsz és megköszönsz valamit,
nekem, pedig fogalmam sem volt mit.

– Te akkor, mit nem tudok,
én pedig most, s amit tudok. –

Hiányzott már akkor ölelésed,
s boldog voltam, hogy ezt megtetted.
Éreztem a melegséget,
melyet szívem már rég nem élt meg,
és most is érzem minden pillanatban.

Mesél a Hold

Feketébe öltözött az égbolt,
s csak ő él ott, a Hold.
Kísérői ma mind elmaradnak,
hisz a felhők mindent eltakarnak.

Úszik a sötét fátyol, úszik a fény előtt,
s feltűnik előttem egy völgy.
Patak csobog ott, hol erdő van: középen,
s bagoly huhog a ház közelében.

Este van már a völgyben is,
s a jó nép régóta alszik.
Egyedüli vigyázó őrszem ott,
csak a bagoly és Hold.

Majd azonnal tovaszállt minden,
mintha táblát töröltek volna le:
új táblához új kép társul,
mely azonnal elhalványul.

Majd felvillan a következő,
hogy angyalok repülnek a test előtt.
Angyalok, kik körbezárnak téged,
s kívánnak velem jó éjszakát néked.

Álom (Pocsék 1)

Álmodtam veled! Nem egyszer,
és mind többször.
De a mai látomás nem volt oly kellemes,
így lett álmom ettől kissé ideges.

Együtt voltunk nyugalomban,
s néztük magunkat egy kirakatban.
Bámultak az emberek,
mondtad: Bámuljanak, ez szerelem!

Sétáltunk egy parkban s beszélgettünk,
azon tanakodtunk, merre menjünk.
S ragyogó orcádról a derűs mosoly
hirtelen lett harcias és komor.

Elfordultál tőlem, nem tudom miért,
nem szóltál hozzám, csak csúnyán néztél!
Ekkor kapott el szívemből a bánat:
”Hisz én, még mindig imádlak!”

Elfordultál tőlem és elmentél,
hiába könyörögtem: „Ne még!”
De nem használt se szó, se semmi,
s nem tudtalak megállítani.

Reggel, mikor felkeltem könnyes volt szemem.
Féltem: ugye nem történhet ez meg?

Hegedűs Gábor

Szólj hozzá!