Angyal Imre festő barátomnak. – Csillagocskának.


Angyal Imre festő barátomnak

Én tollal, te ecsettel ábrázolod a világot,
Megfested a tájakat és a sok szép virágot,
Benne van az egész életed, világod.
A tájképeid és a csendéletek,
Egyáltalán nem élnek csendéletet.
Megbújva ott vannak a vágyak, az álmok,
Valósággá változtatod a sok szép álmot.
Virágaidon szirmot bont a fény,
S ott csillog rajtuk az öröm és remény.
Tájképeidről hallottam, amit a szerelmesek,
Egymásnak halkan, suttogva elrebegnek,
A szerelmi imát:”szeretlek, szeretlek..”.
Máskor a kocsik zörgését, s a madarak búgó dalát,
Virágaidnak pedig érzem az illatát.
Fessél hát barátom, fessél bátran tovább,
Ilyen lelkesen hosszú, hosszú éveken át!
Maradjon meg az álom, a vágy képeiden,
S az az angyali mosoly a szemeidben.

Csillagocskának

Lakkos körmeiden,
Visszatükröződik a Nap.
Tíz kicsi Nap ujjaid hegyén.
Akarásod vonzza a csillagokat.

Cserép Imre

“Angyal Imre festő barátomnak. – Csillagocskának.” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Nagyon tetszett az első versed, olyan volt mint egy csendélet, gyönyörködtető. A rövid verseid hasonlatosak az epigrammára.
    Üdv: Kati

Szólj hozzá!