Madarak. – Rokonszenv, barátság. – Hajnali hálaadás.


MADARAK

Madarak a kalitkában,
összezártság bánatában
nem szűrődik be fényesség,
beszorult a keserűség.

Hiába az útkeresés,
egyre jobban szorít a prés,
ó, Nagy Ég, hol a kijárat,
lélek és test nagyon fáradt.

A madarak repülnének,
kalitkából kitörnének,
de erősen tartja a zár,
és az erő fogyóban már.

Uram! Itt csak Te segíthetsz,
ha akarod, még könnyíthetsz,
adj Uram kis enyhületet,
földi időt, ha még lehet.

Kalitkában összezárva,
békétlenség rabságában,
jobb jövőben reménykednek,
egyszer vége lesz mindennek.

Addig is adj még türelmet,
ha lehet, erőt, kegyelmet,
legyen meg az akaratod,
úgy köszönöm, ahogy adod.
Ámen

ROKONSZENV, BARÁTSÁG

Van egy kislány,Krisztina,
Közel van az otthona.
Itt jár el az iskolába,
Nagy táskát hord a kis háta.

Egyszer mellettem megállt,
S velem szóba is állt.
Elképesztett okossága,
Csupa-csupa ragyogása.

Azóta barátok vagyunk,
Időnként találkozgatunk.
Boldoggá tesz szeretete,
Mintha az unokám lenne.

E vers öt éve született,
Krisztina mára nagylány lett
Tüneményes virágszál,
Ránézve: az ész megáll.

Szorgoskodik a gimiben,
Jeles tanuló mindenben,
Verseket ír, zongorázik,
Versenytáncos, kitüntetik.

Ágaskodom, ahogy nézem,
Szép csillagomnak becézem,
Örülök, hogy barátnőm,
Ilyen szomszéd kész öröm.

HAJNALI HÁLAADÁS

Köszönöm, hogy felébredtem,
S az ágyból kikelhettem,
A felkelő Napot nézhetem,
És napi dolgaim tehetem.

Reggelente kertbe megyek,
Tüzetesen nézegetek,
Minden hibát észreveszek,
Ha muszáj, permetezek

Számolom az új várakat,
A nagy vakond-túrásokat,
Ahol legtöbb az ártalom.
A gyomokat mind kihúzom.

A kis fenyőn rigófészek,
Hol boldog fiókák élnek,
De jaj-jaj, mi lett velük?
A földön találtam tetemük.

Szemem a kispadra vetődik,
Virágok itt nyarukat töltik,
Látom a Hibiszkusz-levelet,
Egy nagy szöcske rajta eszeget.

Nem szöcske az, inkább sáska,
Fajtájának nagy példánya,
Azon nyomban megkedvelem,
Kézfejemmel közelítem.

Hagyta magát simogatni,
Lábát kezdte nyújtogatni,
Szinte kéjesen vonaglott,
A barátja lettem legott.

A hibiszkusz lett otthona,
A leveleket fogyasztva,
Megszokta a jelenlétem,
Fehér pöttyel megjelöltem.

Így kitűnt a zöld levélből
Öröm csordult a lelkemből,
Hogy egy lény a közelembe,
Beköltözött a szívembe.

Örömöm pár napíg tartott,
Egyszer csak nem találtam ott,
Zavarodottan kerestem,
Szomorodtam, keseregtem.

Majd észrevettem két lábat,
Hogy történt ez? Könnyem áradt,
Két barna szöcskeláb egymáson,
Szabályos kereszt-, Ó, Jézusom!

Farkas Viola

“Madarak. – Rokonszenv, barátság. – Hajnali hálaadás.” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Viola! Kár, hogy együtt raktad be ezt a három különböző versed. Az első a lélek fájdalma, amit aannak bezártsága okoz. A jelképként előtűnő kalitka és a madár viszonylata, kiváló kép erre. Mivel fohásszal végződik a vers, hát érezhető, hogy itt nem a madár az igazi fogoly…

    Második versed egy barátságról szól, amit egy gyermekkel ápolt nexus érlel hosszú évekig. Míg a lányka kicsi, hát felnéz rád. S lám, fordul a helyzet, mert évek múltán pont te nézel fel a lányra, aki már nem kicsi, viszont szép, okos, érző és tehetséges lett. Kicsit magadat is látod benne, hiszen mindenképp benne vagy.

    A harmadik versed megrendített. Bár nem vagyok a rovarok kedvelője és a sáskát sem szeretem, viszont ismerem a lelki kötődés minden rezdülését, ami bármihez képes kötődni, ami egyszer megérintette. Átérezhető a veszteség, főleg a záró sorok hasonlatából sajdul ki oly erővel, hogy igazi döbbenetet ad. Jó versek! Szerettem olvasni őket.

  2. Kedves Viola! Feleségemmel olvastam kedves , tiszta versedet, Mi lett a szöcskével? Mi eszi a szöcskét Komolyan. Valami biztos . Szinte odakivánkoztam kis idilli kertedbe. Mindkettőnknek nagyon tettszett. A Krisztina is . Talán már férjhez is ment . Szeretettel üdvözölünk. . Puszi

  3. Kedves Viola, Vilcsi, Vila!
    Első versed egy szép mondóka, mely a végére imává alakul.
    A második versed – dallamos, lendületes, leíró jelleggel – azt írod, amit látsz és tudsz..
    Harmadik versed – néha megtörik a ritmus, kiesel a dallamból, és az ütemből, az idő mértékből. Az utolsó verssorokra nagyobb hangsúly és odafigyelés kellett volna
    Rem, mert a befejezés is fontos nem csak a megnyitás. Amennyiben a páros és páratlan verssorok rímeire sikerülne átállnod, akkor az olvasót nem kényszerítenéd ritmusváltogatásta, amiért mindenki hálásabb lenne.
    Én nem vagyok kritikus és hozzáértő sem, de józan paraszi eszemmel keresem a segítő hozzászólásokat, de azért lehet ez a Te stílusod!
    Remélem nem neheztelsz a megszólításért és a nem bírálatnak szánt soraimért.
    Üdvözöllek keni

Szólj hozzá!