Hull a hó… – Az ünnep példája. – Érezd az örömöt.

Már hull a hó
Hópelyhek hullnak rá a hóra
A pelyhekben álmaimat látom
Szerteszéjjel hullva.
A fagyos föld e szírmokat
Bársonytakaróvá egyesíti
Ám a szél a rút gonosz
Ezt újra széjjel tépi.

Hullj csak hó
Álmaim s ti szép remények
Valamikor boldog voltam
Valamikor hittem néktek
Hittem fölöttem maradtok
Útjaimon elkísértek
De ti mélyre szálltatok
Utam rajtatok tevém meg.

Már hull a hó
Minden pelyhe könnycsepp
Szelíd földi jele
Az én szenvedő szívemnek.
Ha az utcán jársz
Ne szidd e pelyheket
Mert bennük vagyok Veled
Hogy átöleljelek.

Hullj csak hó
Sírjam ki jól magam
Fehér gyász hirdesse
Már minden oda van
Már minden csak emlék
És búcsú lesz az a nap
Amikor elfelejtelek
Amikor felenged a fagy.

De még hull a hó
Még fáj ez a gondolat
Neked gyűjtöm egyre
Csokorba a jégvirágokat
Hogy mire eláll a hóesés
A pelyhek rakta friss hantodon
Kész koszorúm hirdesse
Hogy Tőled búcsúzom….

Már hull a hó…
Hullj csak hó!
Már hull a hó…
Hullj csak hó!
Már hull…
Csak hullj!
Már hull
Már hull
Már hull… hull… hull a hó.

1968. december 5. Bp.

Az ünnep példája

Ha a Karácsonyi est leszáll
az égen felgyúl egy távoli
csillag fénye, melynek
sugarából a szeretet ragyog
az emberek lelkébe, szívébe.

Ilyenkor a béke angyala leér a földre
és az éji ködben elterül a csönd.
Csak távoli csengettyű hangja hallik,
mely üzen, hogy Te is üdvözülj.

Ne hidd hogy porszem vagy,
vagy hulló csillag, bár
a látszat sokszor csak ilyen.

A világmindenség része vagy,
megismételhetetlen egyed
és utad az örökkévalóság felé… vezet,
mint Jézus élete, aki
e példát mutatja meg Neked.

Ahol a jászol – ott a pásztor,
mely óv, véd, botladozó – életed útján
láthatatlanul, de végig elkísér,
mert gyámoltalan vagy,
mint a kisded Jézus
Szent Karácsony – születés ünnepén.

Budapest 1997.

Érezd az örömöt

Künn hideg szél süvít
hó van, fagy van.
Bent gyertya lángja ég
Karácsonyi hangulatban.

Lelkedben béke él?
és öröm tüze fűt?
megtettél mindent
kitartón, emberül?

Míg mások éheznek fáznak –
Nem lehet közelükben a jászol
Pendít e húrt szíved jó dolgodban,
Hogy valahol hiányzol?

Titokzatos csendes éj.
Emlékeztető örömünnep.
Ma megváltó született
hívőnek és hitetlennek.

Legenda? Jelkép? Igaz való?
Megváltásodat ne így keresd!
Bensődből kell, hogy sugározzon
Az Isten szeretet.

Már hányszor vágyakoztál
csak is az égi jelre várva?
Pedig itt lenn a földön van
Jézus mennyországa.

Egy kisgyermek vidám szemében,
Egy szenvedő szomorú bánatában,
Egy magányos kiáltó lélek –
Izzó boldogtalanságában.

Ellentmondás? – ó nem!
Míg élsz a lelked
tanul, tisztul, szenved…
hogy új életet nyerjen
az örök végtelennek.

Büntetés és áldás is lehet
az, – ami ma vagy.
Ezért a Te dolgod az is,
hogy megszabadítsd magad!

Áradjon el a béke szándéka benned,
érintsen meg, hogy a SZERETET ÖRÖK,
melyet Isten küld le hozzád,
hogy érezd az ÖRÖMÖT.

Budapest, 1998.

Kenéz István