Élet. – Élet (2). – Alkonyat.


Élet

Az élet szinte büntetés,
sok-sok fájdalom, szenvedés.
Máskor olyan édes, mint a méz,
élni ezért oly nehéz.

Élet (2)

Óvatos egyensúlyozás a kötélen,
Egy figyelmetlen
lépés,
S következik
a
ZUHANÁS!

Alkonyat

Az alkonyat
merész álmaink
bölcsőjét ringatva,
puha párnára
hajtja fejünk.
S lebegünk
éjek árnyain,
de jön vöröslőn
a hajnal.

S valótlanságok erdejéből,
mint már annyiszor,
merész álmainkkal
újra – és újra
kitörünk!

Cserép Imre

“Élet. – Élet (2). – Alkonyat.” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kedves Imre!
    Rövid lélegzetvételű verseid közül az utóbbi kettő ért el hozzám, az elsőt annyira egyszerűre írtad, hogy majdnem nem is vers. Csak kíváncsiságom olvastatott tovább és örömmel konstatáltam, hogy igen mégis csak tudsz jó verset írni. A modern forma, a sorok elrendezése csak növeli az amúgy sem lebecsülendő drámát. Azért írtam drámát mert az "Alkonyt" c. versedben is meglelhető az utolsó szóban.;)

Szólj hozzá!