Elzúgnak vágyaink. – Ingázók.


Elzúgnak vágyaink

Vasúti síneken zúgnak vágyaink
házsorok zuhannak,
vonatunk dohogva lohol,
csatázva levegő sűrűségével,
kivénhedt kohók vas-méheiből
szült kerekei dobolnak riadót a síneken.

Kormos ablakon,
tovazuhantak a házsorok,
s nem látni mást,
csak keresztek iszonyú,
tudatlan ragaszkodását,
kis hantok lábaihoz.

Szürke gőz,
fekete füst tapad szemünkre,
s nem láthatjuk,
ahogyan elzúgnak vágyaink,
mellettünk pimaszul,
és még csak nem is integetnek.

Ingázók

Halkan szólnak,
nehogy felverjék
éjszakánként a hideget
és a kutyákat.
A fák eltűnnek a sötétben.
Nem látni a dér permetezte reggelt,
ami már valószínűleg ott van valahol,
készenlétben,
közöttük.

Cserép Imre

“Elzúgnak vágyaink. – Ingázók.” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Kedves Imre!
    Mindenki kattogó ritmust vár tőled, de én "hivatalból" tudom a sínek ritmusa már nem a régi, hol kihagy hol össze-vissza kalimpál mint egy beteg szív. Első versed megfogott, talán a képei miatt, de a második valahogy nem ért el. Nem tudom az okokat ez annyira szubjektív.
    Üdvözlettel: VGy Mont'y

  2. Kedves Imre !
    A vágyaink már csak ilyenek. Sokszor úgy elhúznak mellettünk, mint egy szélvihar és hiába nézünk vissza utánuk – még csak vissza se integetnek.
    Új világunkban írtad ezt a versedet, régi eszközök képi segítségével és a hasonlatot széttörik a várt zakatolások, ami a monotonság érzését volna pótolandó.

    Az ingázók sorsa régen is, de ma is egy kegyetlen dolog.
    Ma már egyre kevesebb van belőlük is.
    Hajuk hamarabb deressé válik és hangjuk is halkabban szól, mert se hazájuk…, – se házuk, nincs igazán sehol.
    És még akkor mellettük, hogyan? -még gyorsabban húznak el a a régi szép remények, álmok és fényüket vesztett feketébe átmenő vágyuk.
    Tisztelettel !
    keni

  3. Kedves Imre!
    Tetszenek a verseid, szinte bele feledkeztem a tartalomba. Azért én azt kívánom, hogy ne "zúgjon el" minden vágyad.
    Szeretettel: Viola

Szólj hozzá!