Jóra várva…
Jóra várva, esőre érve,
bőrig ázva, égig érve,
csak égve, égve félve…
Szánalmad hagyjad,
az utca koldusának adjad,
adjad, hagyjad, mond maradjak.
Holnapnak sietve a mában várva,
keresztre feszítve, mássá válva,
itt maradtam állva, a falról mállva…
Jóra várva, esőben ázva,
tűzzel égek a másvilágnak,
falra mászva,kicsinálva!
Már-már
Már-már belém szorul néha,
nyökögve – makogva a léha
meg-megalkuvó szó…
A kérő, a félő és a haragvó.
Már-már elvész az akarat,
a béna, belénk sulykolt szavakat…
a véna lüktető dobolással
eltaszítja egyetlen dobással…
Már-már elfeledtük mi az kérni,
követelve nyúlunk, nem tudunk
élni, csigabiga lassú a jó,
nyálcsíkot húz maga után a léghajó…
Már-már nincsen semmi már,
mitől az ember emberré vált,
a költő végsőt, hörögve jajdul,
sírjába néz, de vissza már nem fordul!
V. Gy Mont’y