Intelmek. – Ősz a télben.


INTELMEK
/Egy kamaszlányhoz/

Bár „Nagylány”vagy, mégis kérlek:
Hallgasd meg az intelmeket!
Szüleidet tiszteld, szeresd
Legyél kedves, engedelmes.
Kezüket kulcsolva imára
Ők álmodtak e világra.
Nevelgettek szeretettel.
Tanítgattak türelemmel.
Növekedtél „Nagylány” lettél.
Vigyázz! Jó útról le ne térj!
Hallgasd tovább tanácsukat
Szüleid csak jót akarnak.
Fogadd el, ahogy oktatnak.
Ez a világ nem mindig szép.
Szépség mellett ott a hamis.
Csak szülői szív érzi meg
Ha lépted rossz útra téved.
Nagylányként se haragudj meg
Ha szüleid átölelnek.
Óvnak-védnek írányítnak
Nem feledve, hogy”Nagylány”vagy.
Nekik mindig gyermek maradsz.
Míg az égen felhő szalad.
Napsugár csókolja arcod.
S feléjük küldöd mosolyod.
Nagylány lettél,önálló vagy.
Ne gondold hogy minden szabad.!
Családodat mely körülvesz
Tiszta szívből tiszteld, szeresd.
Életedben sosem feledd:
A világon nincs jobb és szebb,
Mint a családi szeretet!

Bp.2008

ŐSZ A TÉLBEN

Esik…
Párás köd üli meg kopár fák
Zizzenő levelét.
Esik…
Kabátba, sálba burkolózó emberek
Sietnek hazafelé.
Esik…
Az ólmos égből apró, sűrű cseppek
Mossák arcomat.
Kezem kesztyűben is fázik
Testem didereg kabát alatt.
Esik…
Lelkem kívánja fehér havat.
A szálló pelyheket amint
Arcomra hullanak.
Esik…
Tréfát űz velünk a tél.
Gyermekkor hóembere emlékeimbe
Visszatér.
Havas domboldalak, testvérekkel
Sikló szán.
Kipirult arccal vívott feledhetetlen
Hócsatám.
Esik…
Szürkeség borít mindent.
Derűm a semmibe vész.
Hiányzik a tiszta ég.
Játékos felhők tánca, és
A lágyan hulló hópihék.
Esik…
Esőcseppek borzolják zavaros
Tócsák vízét.
Összehúzom kabátom.
Kezemben libben ernyő.
Domború selymén egyhangúan
Egyre koppan az eső…

Bp.2008

Györke Seres Klára

“Intelmek. – Ősz a télben.” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kedves Klára !

    Olvasva Intelmeidet, szépenhangzó igaz szavak, jó tanácsok, de mindez csak annyit ér, amennyi példát is mutattok, és lányotok ezeket átveszi – magába hordja egy darabig, és lassan beépíti saját felettes énjébe.
    Versnek nem igen mondanám klasszikus értelemben, hacsak nem a nagyon is prózaversek, elbeszélő kaategóriájába sorolom.
    Ez azért van véleményem szerint, mert a tartalom és a kötött mondanivaló nem enged semmi fantáziát, más formai alakot, hasonlatokat és a lírai kifejezés eszközét sem. Hogy betöltödded vele mondanivalód lényegét az biztos, és jól e az csak jóval később fog kiderülni – az egyénivéválás igaz sorában mások környezeti hatására is…

    Ősz a télben, már sokkal megkapóbb, és ez már emlékeket előidéző lírai változatot ölt. Az 'esik' mindig újbóli visszatérése, járt utadon időt enged a múlt idők gondolatainak, a régi teleknek, boldogabb időknek és a múlónak is – nyomatékkal.
    Ezek a tél, – örömteli szépségei, és a visszahúzódás ideje – régi időkre…
    Írásaid jók és tetszenek..
    Tisztelettel !
    keni

Szólj hozzá!