Gondolatok… – Pénzfaló mikor lesz elég?!


Gondolatok…

Villanypóznán rángott
acélsugarak távközgyűrűzése hallik,
mostohán viharzik
drótszálain az önvád.
Indulatok által roskadt
ketté az egyenesség.
Hideg rángása
az, ami fokozza
az öntudat feslések
kór tetteit.
Miért nem lehet megkerülve
elterülni a szétzúzott életen,
megfagyva a kísértés
új foglalatú pályadíján,
meghalni eltemetett csendben?
Tavaszi zsongások
áram-felhői kígyózzák
bérc-koszorús fejüket
a látszatos Hold-aranynak.
A sarkon döbbentem rá,
hogy száraz
és vízzel öntözve
kihal az élménydús világból.

Pénzfaló mikor lesz elég?!

Mikor lesz elég te mocskos állat?
Saját gyermeked is megzabáltad.
Mikor lesz elég?!

Hová tetted a saját fejed?
Ha már magad sem ismered.
Mikor lesz elég?!

Neked nem elég csak hatalom,
Te akarsz lenni a pénzuralom.
Mikor lesz elég?!

Úgy megtömted már a hasad,
Hogy az már szinte széjjelhasad.
Mikor lesz elég?!

Te Pénzfaló meganoman!
Nem kellene néha netán,
Léggel kevert egy kis metán?
S mondhatnád: Elég!

Cserép Imre

“Gondolatok… – Pénzfaló mikor lesz elég?!” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedve Kriszti! Leila! Keni! Viola! Monty!
    Köszönöm, "visszatérő vendégeim" azt, hogy verseim olvastátok és véleményeztétek. A második versem csak néhány napja született. Nagyon feldúlt voltam, amikor Timóca levelét olvastam. Ennek a hatására írtam ezt a verset.
    Szeretettel gondolok rátok: – Pegazus;)

  2. Kedves Imre!
    Idegpályáim útvesztőjébe egy új áram nyargal, s félek a meghasonult öntudatban zárlat fényeim cikáznak, ha nem kapcsolom fel É.V.-relém!
    Látom megbirkózol a magad "nagy urával" és tiszta dühvel és józan haraggal szállsz szembe eme aranymázas pézisten világnak! Csak így tovább!
    Őszinte elismerésem!
    Üdvözlettel: VGy Mont'y

  3. Kedves Imre !

    Második versedet bárkinek írtad egynek, vagy sokaknak, – egy biztos nem olvassák, hisz talán még olvasni se tudnak, Nem értik meg, csak csodálkoznak, és maguk köré néznek, ki lehet az? -kérdőn, mert náluk a felfogás és az értelem legalább olyan szegény, mint amilyen feszes dagadt bendőjükön a mellény. Ezek nem látnak mert szemüket furcsa hájog fedi, csak, az aranyat látják fényleni, csengeni – Shengeni…
    Ehhez külön gratulálok, bár falra hányt borsóként peregnek -/le…

    Első versed igazi kortársköltemény, az új világ, baljós, sejtelmes üzenetével és félelmével, ami csak ránk vár…és ez már nem emberi.
    Szerettetel !
    keni

Szólj hozzá!