Számvetés.


Számvetés

Merengve állok ablakomnál,
körülöttem méla csend honol.
Az idő múlását hallgatom,
repülnek az óramutatók.
Szilaj ménesként jelenem
vágtatva régmúltba eltűnik,
porfellegbe rejtett életem
álmait messzire elűzik.

Temetőt látok ablakon át,
szélborzolta ciprusok állnak,
– mint a díszelgő zöld katonák –
holtaknak álmára vigyáznak.
Párából szőtt télikabátját
öltötte magára az égbolt,
szürke fény omlott el a tájon,
lepergett előttem a régmúlt.

Láttam álmodó gyermekkorom,
lángoló, harcos ifjúságom,
szabadnak indult életpályám,
hazudott-hamis boldogságom.
Szellemem sárba taposta a
megcsúfolt férfiúi becsvágy,
lelkem hűséges lobogását
dermesztette a kihűlt nászágy.

Eltéptem hát e köteléket,
mi életem bilincsbe verte,
bizakodtam, hogy majd Isten
nem büntet meg engemet érte.
Felvillant újra reményem
érezni ismét boldogságot,
szerelmet dédelgetni félve,
védeni e megszentelt álmot.

Lesz-e jövendőm életemben,
vagy múltamnak árnya kísért?
Kedvesem, légy társam e harcban
a megszentelt boldog holnapért!
Fonjad rám védőn karjaidat,
álmaimat is hűn vigyázzad,
kerüljön messzire a kétség,
távozzon el tőlem a bánat!

Merengve állok ablakomnál
körülöttem méla csend honol.
Az idő múlását hallgatom,
repülnek az óramutatók.
Temetőt látok ablakon át,
szélborzolta ciprusok állnak,
mint mosolygó tündér leányok
integetnek múltam utánad.

Rajnai Rotter Csaba

“Számvetés.” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Kedves Timóca!
    Ez a versem kb. 15 évvel ezelőtt készült. Az akkori lelkiállapotomat tükrözi. Hála Istennek, ma már tovaröppent az a hangulat, és a boldogság itt időzik nálam. Köszönöm, hogy időt szántál ennek hosszú versnek az olvasására.
    Szeretettel üdvözöl: Csaba

  2. Kedves Monty!
    Valóban nem lehet a féeriúi becsvágyat tartósan megtiporni, azonban időlegesen lehetséges. Azért változtattam az életem folyásán, mert a becsvágy hajtott. Köszönöm, hogy olvastad versemet.
    Szeretettel üdvözöl: Csaba

  3. Kedves István!
    Köszönöm méltató soraidat. Hála Istennek ez a hangulat már a régmúlt ködébe veszett, akkor írtam, amikor az életem válságba került. Ismét a Jóistennek adok hálán, hogy a felvillant remény tartóssá nemesedet, és a mai érzéseimben már nincs jelen a kétség. Köszönöm, hogy időt szántál a versemnek.
    Szeretettel üdvözöl: Csaba

  4. Kedves Viola!
    Valóban jól érzed, ez a valóságról szóló vers. Hála Istennek a hangulat már a múlté. Köszönöm, hogy olvastál.
    Üdvözlettel: RRCS

  5. Kedves János!
    Köszönöm értékes észrvételeidet. Már én is gondolkodtam azon, hogy meg kéne húzni a verset, de ez egy régebbi versem, és úgy vélem talán jobb lesz átírni, mint meghúzni.
    Köszönöm mégegyszer, hogy kritikai szemmel olvastál.
    Üdvözlettel: RRCS

  6. Kedves Csaba!
    Hosszúnak látszó verseden úgy röppentem végig mintha két versszak lett volna az egész. Gyönyörű, a képek a gondolatok miket megosztasz velünk, gyönyörűek! Annyit azért hozzá tennék, a férfiúi becsvágyat nem lehet eltaposni, oly éles az, hogy néha magunk életét sérti éle;)!
    Örülök, hogy olvashattam!
    Üdvözlettel: VGy Mont'y

  7. Kedves Csaba!
    Versed gyönyörű, de szomorúságával lehangolt. Remélem, nem ez a valóság? Igen, ha szép volt az a Múlt, szeretné az ember állandóan és biztosan magáénak tudni a jelenben és a jövőben is.
    A legjobbakat kívánva szeretettel: Viola

  8. Kedves Csaba !

    Annyi gyönyörű prózai írásod után, most versedben beállt egy mélabús vallomás.
    SZÁMVETÉS – már a címben is sejtetni enged, hogy most valami szomorút írsz.
    Hova lett a régi vidám kedved?
    Mennyi lehet ebből a valóság, életedet mi fordította meg, hogy ily kesernyésre vetted emlékezeted?
    Merengve állsz, néma csönd honol, életed álmai már messzire járnak, végigmész a gyerekkoron, a boldog-bolondos ifjúságon, lepergett előtted a régmúlt, szellemed, lelked lázas lobogását, vajon tényleg követte kihúnyt nászágy?
    Téged is elért az kortipró, bilincses, tűrhetetlen köteléke -amelytől végleg szabadulni kellett?
    Isten nem büntet meg Téged, mert neki az a dolga, hogy mindig mindent megbocsásson, és segítsen. Te bünteted magad, és töprengsz a feloldozáson.
    De érzem – olvasom van reményed újra s újba. Egyszer mindenki tévedhet, de már nem másodszorra!
    Lesz jövőd, lesz még reményed, szerelemed és benne boldogságod, és távozni fog tőled is a bánat. Én mondom, aki ezt az utat is ki kellett, hogy tapossam.

    Egy biztos, már semmi nem lesz a régi, de ha miért, kiért van.. – még érdemes és kell is élni. Kapsz ha adsz, sokat érdemelsz, hiszem mindig jó voltál.
    Az életnek gyerekeker adtál, akiket neveltél, és róluk gondoskodtál….

    Menj el az ablaktól távolabb, mely a temetőre néz, ahol szélborzolta ciprusok állnak. Látod mosolygó tündérleányok – integetnek a múltad után.
    Mosolyogj velük te is – az idő elmúltán.
    Könyű ezt mondani, de meg lehet tenni, ha már nem is szilaj paripákkal, csak egy kis derüvel és több reménylátással.

    Feszes, fegyelmezett verset írtál, mert gondolataidban a téma vezetett, de mégis beloptál néhány szép lírát, reményt és szóképeket, rímet akik-amik segítették oldani magadba omló emlékeidet.
    Egy ilyen verset sajnos nem lehet más eszközökkel gördítve, ütemben, ritmusban, rímekben feltuningolni.

    Nem lehetett könnyű ezt a verset megírni ilyen pszichés állapotban.
    —-Ha ez csak egy vers volt – jó volt, —
    –de, ha már több volt, akkor most szomorúvá tettél.
    Nehéz témavers ezért foglalkoztam ilyen hosszan vele, amiért ha untatott kérem elnézésedet.
    Szeretettel – barátsággal !
    Üdvözöllek —
    — keni —

Szólj hozzá!