Az én Szeretet Himnuszom.

Az én Szeretet Himnuszom

Mindegy is az hogyan szólok,
Mert ha nem töltik meg szavaimat tiszta érzések
Csak kopogó kővé lesz minden szavam.
Lehetek bármilyen művelt
Ismerhetem a világ összes titkait
Lehetek olyan erős, mint a szikla
És rendíthetetlenül biztos bármiben
Ha nem érzek semmit ott legbelül
Ha üresség van a szívemben.

A szeretet több mint puszta érzés:
A szeretet önként vállalt elfogadás
A szeretet mindig ad, sohasem követel
Nem tesz különbséget, mindenkié…
Nem tűr gonoszságot, ármánykodást
Csak az igazságot hirdeti.
A szó egyszer elhalkul
Végesek a gondolatok
Elapad a szavakat árasztó folyó
Bármeddig élünk, sem tudunk meg mindent
Nincs emberi tökéletesség csak a szeretet.
Mikor gyermek voltam minden egyszerű volt
A világ kicsi és mind az enyém.
Most olyan távoli, elérhetetlen és ijesztő
Félek. Nem úgy, mint a gyermek, aki nem tudja mitől
A horizont tisztul, már kezdem érteni…
Bár még homályos előttem, de tudom
Hogy egyszer majd minden világos lesz
Mint a nap, tündöklő, mint a fény és
Addig is van dolgom elég:
Hit, Remény, Szeretet lett a vezérfonalam
És mind közül a legfontosabb a Szeretet.

2009

Kondra Katalin

“Az én Szeretet Himnuszom.” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Kedves Katalin!
    Nekem is Pál apostol levele a Korintosiakhoz (nem tudom jól írtam-e?) szóló levele jutott eszembe. Hasonlóan, bár más szavakkal írtad le a mondanivalódat, ami örökérvényű lesz, amíg csak ember él a Földön!
    Üdv.: Torma Zsuzsanna
    :):):)

  2. Kedves Kati!
    Látom mindenki felismerni vélte Pál apostol említett levelét(én nem, rég olvasgattam a bibliát) mit csak az összehasonlítás végett tettem meg most. Stimmel! Átiratod mondanivalója magasztos és szép, semmi hibát nem leltem benne! Azért azt a többieknek megjegyezném, hogy mint az eredeti ez is inkább a bibliai levelek formáját idézi, mint verset.Ettől függetlenül nagyon jó!
    Üdvözlettel: VGy Mont'y

  3. Kedves Kati!
    Nagyon szép, valóban Pál apostoli a gondolat, de a megvalósítás verstanilag nem igazán sikerült. Sajnos nem sikerült felfedeznem a ritmust a versben, pedig ez különbözteti meg a prózától. Attól, hogy rövid sorokba tördeljük a mondandót, még nem lesz vers az alkotás. Jó lenne egy kicsit átgondolni a versedet, és akkor talán valódi lesz a vers.
    Szeretettel üdvözöllek: Csaba

  4. Köszönöm nektek, hogy olvastátok és véleményeztétek ezt a verset. Keni, igazad van. Ez a vers Szent Pál Szeretet Himnuszának maibb átirata. Ezt feladatként kaptam egy ismerősömtől és ez lett belőle. Örükök, hogy tetszett, de ezt megélni így, valóban nehéz feladat.

  5. Kedves Katalin!
    Jó a témaválasztás, de nehéz is. Azt szeretni, aki minket is szeret, az nem egy érdem. De azt, aki minket utál és gyűlöl, cselekedetben is csak rosszat tesz nekünk, ezeket is szeretni? Szerintem, itt kezdődik a szeretet, de hol vagyunk mi még ettől az angyali tisztaságtól? Mindenesetre erre kell törekednünk, a jó cselekedetre: "ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel", de nehéz, de nehéz!!!
    Szeretettel: Viola

  6. Kedves Katalin !

    Végtelen örömmel olvastam versedet, mert alapjaiban felfedesztem benne a Szeretet Himnuszát, amelyet Szent Pál írt: a Korinthosziaknak szóló levelében.
    Te magadra értelmezve, ezt tovább fejlesztetted, és kibővítetted tudásod és érzéseid szerény megmérettetésében.

    Tudod: A szeretet soha el nem múlik, mert a szeretet örök…
    A szeretetet nem ölheti meg soha, sem az idő, sem pedig a távolság.
    Ha ilyen szeretet él benned, -amit kívánok-, akkor tényleg legyőzöl minden földi akadályod.
    Örömeid lesznek, és belőlük fakad majd feléd a BOLDOGSÁG.

    Kívánom Neked, hogy esetedben is így legyen!
    Szeretettel !
    keni

  7. "ha nincs szeretet , béke , az a civilizáció vége" ,,lehet,,
    nagyon jó vezérfonal,,,,,,,,,,
    legyen benne részed nagyon sok,,,,,,,,,,
    szép sorok,,,,,,, szeretettel :Robi

Szólj hozzá!