Gondolatok a téli éjben.


Gondolatok a téli éjben

Sötéten vonagló fellegek alatt
alkonyul,
s öklend a Világ,
az éj élő tetemekbe botlik,
és szétszórja szilárd harmatát.

Állok valahol bűnösen
a végtelen űrben,
nézem messziről
a vonagló Világot.
A megkorbácsolt
ember hátán
nyíló vérvirágot.
Toporzékol,
szétrebben a semmibe,
mert a lelkiismeret
sárga kezű harcosai
lyukat fúrnak ösztönöm
szomorú peremén,
mit glóriaként
viselnek a szentek.

Cserép Imre

“Gondolatok a téli éjben.” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Határozott látásmód és zseniális képek a hasonlatok kiváló használata az ahogy az élet fájdalmát láttatja a vers…..zseniális!
    Köszönöm Imre, hogy olvashattam!

  2. Ezt a verset érezni kell, mint ahogy a mélységet és a magasságot sem kell feltétlenül lemérni.
    Magával ragadott, csodálatos vers!

  3. [i]Kedves Imre ![/i]

    Igen érdekes és elvonatkoztatott [b]gondolatok[/b] kerítettek hatalmába [b]az éji ködben[/b].
    Extrahált kivonatot készített teremtő fantáziád, melynek olvasása kellemes, de hétköznapinak nem mondható.
    Merész fogalomtársítások összevont költői képzelete lett végül is versedből. Ez már lehet az új kor nyitánya is – akár…
    *ösztönöm szomorú peremén* / *vonagló fellegek* – vonuló helyett –
    érdekesek…
    Üdvözlettel ! – Gratulálok —
    -keni-

Szólj hozzá!