Egy arató álma
Édes nyárnak,
eső áztatta földjein jár
a szél.
Pocsolyáknak tükrös
vizében megreked
egy csepp.
Fodrát utánozza
a remegő lég,
ezernyi tarka madár csiripel.
Egy lovas kocsinak kereke,
szerte töri egynek üvegarcát,
apró szilánkokra.
S a felfröccsent sár,
egy álombéli paripa
lábain suhan tovább.
Kisizsák, 1996. július 26.
Bakos Attila Péter
Kedves B A P!
Olvasva versed és a hozzászólókat töprengeni kezdtem, hogy hol az igazság, pedig egyszerű, nálad. A vers szép az impresszionista betét meg kiváltképp tetszik………….Gratulálok!
A vers minden egyes versszaka egy-egy hangulat, olyan mintha képeket néznék, és minden kép, minden versszak egy pillanat.
Ez fogott meg, ahogy olvastam, és tetszett!
Kedves Péter!
Nekem tetszik a versed. Látom, ahogy a szél fodrozza a pocsonyában lévő víz felszínét, és látom, ahogy megtörik a víz felszíne és mint jég, darabokra szakad, ahol a szekér kereke átmegy rajta. Én sokszor láttam ilyen pocsolyát a földes kocsiutakon.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
:):):)
jav. ilyen
[i]Kedves Attila ![/i]
Nagyon nehezen tudok hozzászólni, egy ijen kissé formabontó tájleíró szabad vershez, mert úgy vélem, hogy a mondanivalódat szándékosan átszövi valamiféle impresszionista gondolati képzelet-párosítás.
Ettől ugyan érdekes, de lehetne kidolgozotabb, finomabb, lágyabb és kevésbé hűvös,- líraiabban – fülbemászó is – ennyi erővel.
De ne zavarjon meg, csak az én egyéni ijetén észrevételem.
Tiszteletem ! – ezért a kortárs áthallásért…
Üdv.
keni