Remény.

Összes megtekintés: 1,075 


Remény

Remélem reményem nem hagy el,
mindig megújuló erővel kelek fel.
Ébredő – észlelő elmém felfogja mi az öröm,
mert minden mogorva-rosszat összetöröm.

Nehéz napokat élünk most át,
még mi sem sejtjük ennek fokát.
Kilátástalan keresni ehhez melódiát,
kutatva keresheted az ember gondolatát.

Mégis mondom, kiáltom én!
mindig marad egy kicsiny remény.
Bármilyen borzasztó ez a világ,
vicsorgó-vigyorral visszük tovább.

Cserép Imre

“Remény.” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. [i]Kedves Imre ![/i]

    Tudom, hogy a remény hal meg utoljára, de mint Peth is írta: az én reményem is már – oly sokszor elhagyott….

    Soha nem voltam se pesszimista, se optimista, nálam a középútat, mindig a realizmus, és a racionalitás adta meg – és ez vált lényegemmé, és mindig e szerint döntöttem, mindenben….

    Irígyellek – örökös, és kifogyhatatlan optimizmusodért !!

    [i]Baráti Szeretetemmel ![/i] 😉
    – keni –

  2. Ez így van! Az élni akarás ösztöne ad erőt, a reményt pedig úgy kívánjuk, mint a boldogságot, így lehet előre lépni csak!

    Tetszett a versed!

  3. Nagyon érdekesen építetted fel a vers első két versszakát, kedves Cserép Imre, ahol a sorok utolsó szótagjai mindig ugyanolyan hangzásúak (el, fel, röm, röm, át, kát, át, tát)
    Ettől csak a harmadik versszak tér el, de az is jól rímel.
    Amúgy, a mondanivaló akutális, nem tudjuk, hány nehéz napot kell még megélnünk.

    Üdv.: Torma Zsuzsanna
    ;):p:D:(

Szólj hozzá!