Psziché
Ihlet
Szememre húzza ólompénzét,
s dobol halántékomon
tarkómon zsibbaszt az érzés
és lassan felrobbanok
forralva lázas álmot vize ver
míg ajkam kiszárad
fémcsillagokat látok idebenn
ahogy a tudatot kizárja
kivárva a megnyugvás percét
tört feszít a mellkason
tüdőm csúcsán légfalat ver szét
füstölögve fulladok
és az agy tekeregve gubanccá lesz
lényei riogatva jőnek
valami ismeretlen érzés rávesz
hogy magamat öljem
verjem fejem magam falába
gondolatszilánkok mindenütt
kopog a kényszer odvas falába,
ha jő az ihlet a költő nem menekül!
Írva rí könnye betűvé lészen a papíron
újabb élmény mit véletek megosztok
s lesz vers míg a vajúdást kibírom
míg az élményben vélem osztoztok!
V. Gy Mont’y
Üdvözöllek…húúú nagyon jó sor
gondolatszilánkok mindenütt
kopog a kényszer odvas falába
ha jő az ihlet……
Remek
tényleg valami hasonlót élünk át olykor ha írunk..
Tisztelettel
Ilona
[i]Kedves Jó [b]Mont'y ![/b][/i]
Én osztozom veled ebben az élményedben is, de most bevallom – nem teszem szívesen, mert – amit most látsz, érzel, és kínozod magad az már maga most egy kicsit a borzalom.
Tudom, hogy csak így írjatjuk ki magunkkat – kisírás helyett, de néha nem érzed, hogy gátat is kellene szabni ilyen érzések eluralkodása felett, amelyek nyúzzák és még jobban megkeserítik az életed ??
[i]Én addódással olvastam végig most ezt a versedet.[/i] Még akkor is, ha csak a [b]Psziché[/b] – adta ehhez az [b]Ihlet [/b]-et
De – Szeretettel vagyok melletted, Veled !
– keni –