Mondd! Én elhiszem
könnyedén elcsábít az ostoba remény,
s most hatalmas űr tátong: érző szív helyén.
megtorlást szítana az önző büszkeség
de méltóság nélkül, mit sem ér a lét
hiányzik olykor az a néhány szó
emlékeztethetne arra ami jó
sértettség keserűség gyűlölet harag:
tombolhatna bennem – de nem – ez elmarad
hisz sújt az élet keze, kezeim helyett,
nem lesz semmi másképp, csak úgy ahogyan lett.
mi mindent adhatna egy csöppnyi szeretet…
érezhetném: fohászaimra van felelet
boldogság! sokan nem tudjuk mit ér
sorsunk irányít, dönt és elítél
istenem… mondd! mondd s én elhiszem:
te akartad így, és nem kételkedem.
Müller Róbert
Én is megemlítettem… mert olvasok a sorok között… kedves Robikám!!
😀
jól látod kedves Klára,,,,,,,
és én mégjobban örülök a találkozásunknak,,,,,
remélem egyszer egy beszélgetést is össze tudunk majd hozni,,,,
ahol egy picit jobban megismerhetjük egymást,,,,,,,,
talán a következő találkozón sikerül,,,,,,,most egy picit szétszórt lett a társaság,,,,,,,,,legközelebb beülünk egy kávéra valahova mindenkivel:):):),,,,,,,,,,köszönöm , hogy olvastál
szeretettel ÉN
köszönöm hogy olvastatok,,,,,,,,,
most , hogy személyekhez is tudom kötni /a találkozó után/
még jobban tudom értékelni kedves szavaitokat,,,,,,,:)
hiszen a vírtuális ismeretség is szép,,,,,,,,de azért sokkal értékesebb a személyes ismeretség,,,,,még ha csak futólagos is volt,,,
köszönöm,,,,,
Kedves Róbert!
Nagyon szépnek találom versedet, úgy a szótag, mint a rím-választást illetően is. Akár a sorsban, akár Istenben bízunk, mindig reménykedünk és kétkedés nélkül elhisszük, hogy segít rajtunk, amikor arra szükségünk van. Enélküll nagyon sokszor kilátástalannak tűnne az életünk. A sors néha dobálhat bennünket ide, vagy oda, de mi is tehetünk azért, hogy jobbá tegyük életünket s ezzel együtt másokét is.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
:):):):):)
Azta…:) kedves Robi…minden benne van, amitől egy vers jó…gratulálok …élveztem minden sorát,a szavak adta értelmet hangulatot, a remekül megszerkesztett folyamatot, ahogy átadják az érzést amiről írtál…
tisztelettel
Ilona
Kedves Robi!!!
A remény hal meg utoljára!!!
Még semmiről sem késtél le, sőt már -talán többször is-átélted a boldogságot…
Miért van az, hogy ennyire vágyunk azokra a kedves, minden elmondó szavakra.. hiszen már annyit csalódtunk.. de mégis kell.. nem tudunk nélküle élni… de félünk is tőle… nem találjuk a miérteket…
Pl: Ha én szeretnék valakit- ő miért nem szeretne… vagy fordítva???
miért érezzük úgy, hogy valaki "elátkozott" minket, mert nem találjuk sehol azt, akit keresünk.. vagy éppen nem vesszük észre…;)
Nagyon szépen megfogalmazott vers… tele sajnos lemondással és pesszimizmussal, de a remény is ott lapul a sorok között.. talán előbb rád talál, mint gondolnád az a hőn áhított boldogság!
Pusza: Drága hölgyed…:)