Te…
Te, kitől az őszinteség mindig távol állt,
Csak növelted a rossz emberek népes táborát.
Te, aki a más baján oly vígan nevetett,
Nem lesz ki a végső percben fogja a kezed!
Te, aki a sok baráttal büszkén kérkedett,
Egyedül élsz, évek óta senki nincs veled.
Veszítsd el a hitedet és sírva könyörögj,
Hogy legyen még az életedben némi örömöd.
Te, kinek a tekintetén hamis fény dereng,
Mosolyodat csakis álarc mögött viseled.
Te, akire számítani sosem lehetett,
Tűnj el végleg!
Ennyivel még tartoztam neked…
Bogárné Sárközi Ilona
Kedves Erika és Rita!
Ez az első versem, ami valamikor régen felkerült a magazin oldalára, tehát nagyon régi már. Örülök, hogy egyetértetek velem, mert bizony előfordul, hogy elkap bennünket az indulat, a tehetetlen düh, s akkor születnek ilyen hangvételű versek.
Nagyon köszönöm, hogy olvastátok.
Szeretettel: Icu(f)
[b]"Tűnj el végleg!
Ennyivel még tartoztam neked…"
Csalódott és kiábrándult gondolataidat híven tükrözi ez a vers kedves Icu! Szeretem, ha valaki ilyen őszintén és karakánul odamondogat. És bár nagyon régen írtad, biztos vagyok benne, hogy azzal, hogy papírra vetetted, talán a bánatod feldolgozásban is segíthetett. Szeretettel: E. [/b]
Nagyon köszönöm!
(f)
Egyenes beszéd.Jól leleplezted titkait.
Köszönöm drága Évám!
Puszillak!(l)
drága Ica! nagyon jó vers!(l)