Köszönet a táncnak, és a zenének…
/Prózavers…/
Még tart a tánc…
még szól a dal – az
élet még előtted áll
figyeld a színpadon
azt az elbűvölő lányt
a Tánckirálylányt…
Ő volt Laura, – a kedves
állandó – táncos párom
több mint egy éven át.
Én egy kicsit a tánc
ördöge voltam, de Ő
volt a parketton a király!
Ó mennyi próba, előadás
hetenként többször is, a
Budai Táncklub helyén,
de közöttünk véletlen
barátság sem alakult,
nemhogy szerelem, mert
ez itt komoly munka volt.
Ám amikor megszólalt
a táncra hívó latin- vagy
standard- zene, egymáshoz
bújva mi összesimultunk a
lelkünk boldogan ragyogott
és dobogott a szívünk is vele.
És akkor megszűnt minden
körülöttünk, csak mi voltunk
és a reflektorok fénye meg a
parketta, na és a – zene szólt.
Egyedi koreográfiára, ütemre
táncoltunk: ’Laura és Kenéz’.
Ma már kettőt se tudnék lépni
ezért szólítom most is a régi ’én’-t
Köszönöm a táncot
és a zenét, ami akkor az
életemet jelentette rég
és köszönöm neked is
Kedves Jó – Laurám,
hogy mellettem mindig
a Tánckirálynő Te voltál.
Még tart a tánc
még szól a dal
de már csak itt bent
a szívemben él…
Alázattal mondok
köszönetet, hogy
ezt is megélhettem
ifjúságom legszebb idején.
A tánc a dal hiszem örökké él
az életünk nélküle mit is ér?
légy hát a parkett pörgő ördöge,
vagy Te is egy Tánckirálynő –
amíg zene van, és szólnak a dobok
megszűnik körében veled a világ
elönt téged is egy ’örök’- boldogság…
Budapest, 2009. augusztus 26.
Írta: Kenéz István
Az ihletet, illetve az ötletet az ABBA Együttes, régi két gyönyörű
Slágere nyújtotta elém: A Thank You For The Music – és a
Dancing Queen…
/Versem nem szövegfordításból ered, hanem megélt élmény…/
[b][color=#006600][center]** [u]Drága Maja ![/u] ** és **[u]Tigram [/u]![/center]
— Mindkettőtöknek köszönöm a szép, és szívhez szóló megjegyzéseiteket – prózaversemhez ….!
[center]~~ Sok – Szeretettel ! ~~[/center]
– keni – :)[/color][/b]
Kedves Keni.
Ez a második írásod, amit olvastam.
Romantikus és megható. Magával ragad az élmény, a tánc élménye.
Szívesen olvasom a műveidet, várom a következőt.
Üdv: Tigram.
Kedves Keni!!!
Nem az számít, hogy művészeti remek legyen, hanem, hogy az olvasók is átérezhessék a mondandódat. Ez megtörtént, szinte veletek együtt suhantunk a parketten.
Mindig szerettem volna társastáncot tanulni, ami csak 8. osztály évvége felé pár órában meg is valósult. Már az is nagy élmény volt.
Épp tegnap találtam meg a lányom egyik tavalyi amatőr táncversenyének videóját. Jó volt látni.. sajnos abbahagyta…:(
Szeretettel gondolok rád és puszillak!
Maja
[b][color=#006600]>> Kedves Terézke!
>> Kedves Viola !
>> Kedves Bog.Icám !
>> Kedves Zsuzsanna !
>> Kedves Klárikám !
>> Kedves Katalin !
>> Kedves Tildike !
— Tudom, hogy ezen versem nem egy igazi irodalmi, vagy művészeti 'remek ', azért is gondoltam , – talán prózában írom meg, de úgy meg mégsem ilyen érdekes, tehát ez ezért így keletkezett, hogy ezt is elmodhassam Nektek – Kevesek…
— Ez úton, és így és nem külön külön köszönöm meg minden kedves, és jóleső hozzászólásotokat !!!
[center]== [i][u] Sok- sok – Szeretettel !![/u][/i] ==[/center]
– keni – 😐 🙂 :)[/color][/b]
Kedves Keni!
Most valami újat tudtam meg rólad. Azt, hogy fiatal korodban táncoltál is. Szép, izgalmas időszak lehetett, mint ahogy a versben is leírtad.
Nagyon gazdag vagy, mert gazdag életet éltél és élsz a mai napig.
Szeretettel gratulálok!
Kati
Kedves István!
Az egyik legszebb gyönyörű dalt említetted versed végén, ami nekem is rendkívül tetszett, amióta csak hallottam!
Engem is éltet a dal, a zene (most már a tánc nem annyira), hiszen több versemet is írtam már ismert dalszövegek nyomán, mert az én fejemben is mindig ott vannak a dalok, és ha elhiszed, ha nem, majdnem mindig eszembe jut egy-egy általam hallott és ismert dal. De van, amikor egy dal van egész nap az eszemben, és akkor csak azt dúdolgatom!
Örülök szép prózaversednek. Ilyen az, amikor már lassacskán csak az emlékeinkből élünk…
Üdv.: Torma Zsuzsanna
:):):)
Drága Kenikém!
Táncolni bizony láttalak kedvesem, és nem is akárhogy roptad, ezt tanusíthatom.:)
Azt viszont őszintén sajnálom, hogy az a bizonyos Laura nem én voltam…
Sok szeretettel Icus
Kedves Keni Barátom!
Versed alatt végig éreztem vissza idéző gondolataidat és talán fájdalmadat, amely már csak emlék, DE GYÖNYÖRŰ EMLÉK. Mi lenne velünk, ha még ez sem lenne? Akkor folytassuk a TÁNCOT, már szól a zene ÉS… És felejtsük el a jelen bántásait, csak a táncra gondoljunk és mily öröm, engem még mindig vár a szinpad és a zene.
Szeretettel kívánok gyógyírt hozó álmokat: Viola
Drága sokoldalu Keni!
Csupa érték volt életed."Nem éltél hiába!"
Érzem a visszaemlékezés boldogságát, élményét,mert
én is tánccsoport tagja voltam.Rendszeres gyakorlás, kedves összetertozás,majd előadás Pápán a szinpadon,
szereplés a híradóban.
Boldog fiatalság!!!El tudlak képzelni ahogy a "tánckirálynővel"ropptátok a táncot,pedig sajnos nem
láthattalak a találkozónkon.Na, jó használom a "lelkiszemeimet" és hallom a zenét,érzem a ritmust.
Jó mulatást kedves Keni!
Emlékezni jó, ha van mire és kire.
Baráti szeretettel:Teréz-ke