A régi ház lakói
Álmaid háza, egy régi ház, árnyas kert mélyén megbúvó varázs.
Megmaradt ékessége a régmúltnak,
Ilyet építeni ma már nem is tudnak.
Sokáig kutatod, keresed, még egy domboldalon végre megleled.
Mint a szerelem, úgy önt el a vágy, hogy tiéd legyen ez a régi ház.
Álmodsz róla egyre: nappal és éjjel,
Míg átveszed kulcsait végre a héten.
Büszkén nézegeted a tágas szobákat, a kertben az égbe nyúló fákat.
Az üres házat visszhangzó lépteiddel bejárod, az ablakokat kitárod.
Az ötszögletű szoba közepében állva,
Meghatott köszöntőt mondasz a házra.
Megígéred neki, hogy szépen karbantartod, ahol kell, majd felújítod.
A költözésnek minden percét élvezed, cipekedsz, sikálsz és fényezel.
Késő este is még teszel-veszel, pakolsz,
Éjfél elmúlt, amire végre ágyadba bújsz.
Kulcsra zárt ajtód mögött álmodsz mosolyogva, itt az új otthonodban.
A behajtott spaletta sötétjében, árnyak gomolyognak szobád mélyében.
Ágyad mellett libbenve körülvesznek,
Az örömödben, csendben megfürdenek.
Hosszú utakról jöttek, más álmokból, más életekből hozzád megérkeztek.
Megláthatod őket más éjjeleken, ha majd a sötétben egyszer ébren leszel.
Árnyalakot, mely a fotel mélyén kuporog,
A ködöt, amelyik a tévé mellett gomolyog,
Árnyékodat, ami mintha nem is lenne a tiéd, rossz fele vetülve mást idéz.
Megláthatod akkor is, ha süt a nap, és ragyogása elűzi mind az árnyakat,
A csempe tükrében felbukkanó rebbenést,
A homályos tükrök mélyén látott jelenést.
Egy arcot mely kikukkant az ajtó mögül, egy nevetést mely gyorsan elül.
Hallhatod körülötted a reccsenést, a szusszanást, a kattanást és rebbenést.
Mit a bútorokra, és a parkettára ráfogsz,
A zajos hűtőgépre is rosszallón morogsz,
Úgy akarod hinni, hogy ők a zajok forrásai, nem pedig az éjszaka árnyai.
Pedig itt éltek ők is mind egykoron, de lelkük most már más testben honol,
Itt sírtak, nevettek, szerettek, énekeltek,
Zokogtak, örültek, imádkoztak és féltek.
Amíg áll a ház hazajárnak, álmukban régi otthonukba újra visszatalálnak.
Félni tőlük nincs okod, álmaidban téged is visszahúz számos régi otthonod.
Mire reggel néha még visszaemlékezel,
Amikor csodálkozva, frissen ébredezel.
Furcsa, átvett hangulatok, különös látogatások, elrebbenő éjjeli látomások.
T. Pandur Judit
Kedves Judit!
Lehet, hogy egyedül vagyok a véleményemmel, de én úgy érzem, hogy azok a versek tudnak csak igazán jók lenni, melyek a mélyböl jönnek.
Sok gondolat, érzés, mondhatnám a szavak ereje, eltünik gyakran a cizellálás során — ami létrejön így, olyan, mint egy felcicomázott üres doboz. Nem hozok fel példákat, biztos olvastál már ilyet.
Üdv
Márta
Kedves Márta! Nagyon köszönöm, hogy elolvastad ezt a régi versem!
Nem tartom magam költőnek, de néha MUSZÁJ írnom egy verset… A legtöbbet megtartom magamnak, csak néhányat tettem fel az oldalra, de azért is kaptam hideget, meleget, azóta nem is tettem fel verset.
Számomra is nagyon különleges ez a vers, mert egy este egyszer csak le kellett írnom. Nem gondolkodtam rajta, nem fontolgattam, nem forgattam magamban, csak írtam. Mintha valaki vezette volna a kezemet.
Kicsit hosszadalmas, kicsit nehézkes talán, de akkor ez így jött, és képtelen lennék másképpen újra megírni…
Judit
Kedves Judit!
Nagyon élveztem a versed, köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmem.
Azt hiszem, hogy mindenkinek vannak "speciális házai" az álmaiban (nem az ébren való álmokra gondolok most). Van, akinek mindig ugyanaz az egy ház, van, akinek különleges mértani formák, nekem gyakran csak olyan "félig házak": sok oszlop, mint Görögországban, s pergola jelleggel összekötve, különféle növényekkel sürün benöve, mintha mindig "romok" lettek volna.
Gratulálok a vershez, úgy érzem, hogy ez a szabad versre emlékeztetö forma passzol a témához.
Szeretettel üdv:
Márta
Kedves Kriszti, Viola, Mónika, Balázs, Keni, és Timóca!
Egy régi házba beköltözni valóban különleges élmény. Mások által ültetett nagyra nőtt fák a kertben, mások által belakott terek, különös kacatok a pincében és a padláson…
Nem csak a ház lesz a miénk, hanem egy darabka a múltjából.
Örülök a hozzászólásotoknak!
Inkább prózát írok, mint verset, de néha egy különös "megszállottság" rákényszerít a versírásra.
Köszönöm, hogy olvastatok. 🙂
Judit
[b][color=#ff9966]– [u]Kedves Judit ![/u]
— Fantasztikusan szép verset írtál az álomi tájról, és e szellemek lakta házról…, – amit mot mát Te laksz
— Nem vagyok babonás, és régmódi se, de már én magam is megtapasztaltam hasonló jelenségeket…
— Igen egy ősi házban jól érzik magukat a remélhetőleg jószándékú szellemek.. s addig jó, – még a házban, és nem rajtad vannak…
— A versedre ránézésre – megijedtem hosszósága, és tömörsége miatt, de mindezt te a belső, könnyed – szerkezettel – nagyszerűen megoldottad…
[center]== [i][u]Szívesen olvasok ilyen, s hasonló témában írt verseket ![/u][/i] ==[/center]
~~ Kenéz István / – keni – B) :o[/color][/b]
Kedves Judit!
Örömmel olvastam a részletes birtokbavételt és a benne található, érezhető "láthatatlanok" jelenlétét.
Szeretettel gratulálok: Viola