Onnan jöttem…


ONNAN JÖTTEM…

Onnan jöttem, hol
ritkán hagytak
nyitva ablakot
szűk résen át
láthattam a
fénylő csillagot.
Csatornába nem folyt le
a szenny és a mocsok
anyám nem szólt
apám is csak mélyen
hallgatott.

Lovas szekéren utazott és
elakadt a szó
trágárságtól feketébe
öltözött a hó.
Fertőző a gyűlölet,
ragályos a magány
itt születtem
innen jöttem
kis újpesti lány.

Onnan jöttem, hol
gondolatnak
helye sosem volt
a mi házunk kapujának
neve szégyenfolt.
Szeretet a mi utcánkban
régen nem lakott
esténként ha lefeküdtem
könnyem altatott.

Néha mégis gondolatban
visszatérek én
oda ahol asztalomra
nem jutott kenyér.
Oda ahol ellopták a
gyermekkoromat
hol nem hallotta senki meg
a kiáltásomat.

Bogárné Sárközi Ilona

“Onnan jöttem…” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Mindegy honnan jöttél, Icu! A lényeg, hová jutsz el. Van, aki lentről, lentebb kerül, van aki fentről lennebb és vannak, akik fényévekre hagynak mindenkit maguk mögött, és már a tejút is mögéjük kerül. Te ezek között vagy.(f)
    Gratulálok a remek és fájó versedhez.
    Kit

  2. Nagyon szépen köszönöm a szavazatokat, hozzászólásokat. A kedves szavakért nagyon hálás vagyok.
    Nem az a fontos honnan jöttünk, hanem az, hová érkeztünk.

    Szeretettel: Icus

  3. Drága Anya! az érzést, amit a versed olvasása közben átéltem, már előttem leírták, ezt nem ragoznám tovább! Viszont annak nagyon örülök, hogy végre leírtad, kiírtad magadból! ismerjük az érzést mikor az a bizonyos kő legördül, kívánom, hogy minél kevesebb kő maradjon a lelkedben! Írj!!!!! puszi:Baba

  4. Drága Barátnőm!
    Bocsáss meg nekem, de nem tudok megszólalni. Ezzel a verseddel most találkoztam elösszőr és nem tudom már hányadszor olvasom el. Iszonyatosan megrázott a tartalma amiről írsz. Viszont elképesztően csodálatos, ahogyan szavakba öntötted, versbe szedted a megpróbáltatásaidat. Megelégszel annyi dicsérettel, ha csak annyit írok, végig a székem karfájába kapaszkodtam???? És nyomok egy felülmúlhatatlant, mert ennél nagyobb elismerés sajnos nincs….
    Szívemből gratulálok: Klarissza

  5. Kedves Icus!
    Csodálatosan megírtad ezt a nagyon is fájdalmasan hangzó verset, amelyben kendőzetlenül elmondod, hogy honnan jöttél és milyen gyermekkorod volt.
    Sok jóról én sem tudok beszámolni ezen a téren. De mindig azt gondolom, – ahogy én is hallottam sokszor -, hogy nem az a fontos, hogy honnan jöttünk, hanem hogy hova megyünk, merre tartunk. Néha "az utolsókbóllesznek az elsők!"
    Mostanában ez az egyik legszebb vers, amivel találkoztam!

    Üdv.: Torma Zsuzsanna
    :):):)

  6. Kedves drága Tigram, Krisztikém, Terike, Viola, Anni és édes Kenikém!

    Ez a vers hosszú-hosszú évek óta bennem volt, és most egy pár napja tudatosult bennem, hogy ezeket a sorokat le kell írnom. És egy hatalmas kő zúdult le a szívemről. Azok az évek rég elmúltak és most boldog családban élek, rengeteg szeretetet kapok. De valami ott belül mégiscsak megmaradt….
    Köszönöm kedves szavaitokat, rengeteg erőt merítettem belőle.
    Szeretettel. Icus

  7. Kedves Icus!

    Most vettem csak észre, hogy Neked két gyönyörű versed is fel van téve. Nagyon szomorú gyermekkorod lehetett, mely én úgy érzem, most is elevenen él benned. Olyan élethűen fogalmazod meg, hogy az embert borzongatja a hideg. Rettenetes dolgokat élhettél át, nagyon sajnálom, de mindezt gyönyörűen fogalmaztad meg.

    Gratulálok a vershez: Anni 😛

  8. [b][i][color=#339999][center]== [u]Második, – Drága Egyetlenem , – Bog.Icám ! [/u] ==[/center]

    — Mi ketten, amikor anno megismertük egymást – ama bizonyos munkahelyen, Te akkor a kereskedelmi igazgató – magántitkárnője voltál, -s így járhattam be hozzád…

    — De te soha nem meséltél nekem életed ezen rettenetes dolgairól, ám később, ahogy az idő ment előre, – rá kellett jönnöm magamtól, hogy a Te jóságos, és szépséges, lelkedet, – valami régi fájó emlék, oly annyira nyomja, amitől bánat, és szomorúság, ült ki néha az arcodra…

    — Akkoriban pedig már túl voltál mindezen, amit csak most tudhattam meg igazán, – és mindig vicces, jókedvű, és vidám voltál… jó volt hozzád bemenni, mer felüdülés volt veled beszélgetni… és kijönni felfrissülten…

    — Igen ám de ama bizonyos 'bélyeg', ha láthatatlanul is, de még fájón a múltadba nyúlt… Nem tudtam megfejteni az okát.. -akkor már pedig faggattalak, de mindhiába…

    — De ma már hiszem, és remélem, és érzem, hogy egyre ködösebbé vált számodra ez a múlt, és ezt betöltötte helyette a jól sikerült régóta tartó házasságod, és csodával határos, gyönyörűséges okos – szép nagy lányod…

    [center]>> [u]Csak Te tudod, hogy én Téged, hogy – és milyen különös módon, és okon át, mennyire és miért szeretlek, ami számomra ezután – örök….
    – Örülök, hogy vagy, hiszen látod itt is mennyien szeretnek, mert,
    T e s z e r e t e t r e s z ü l e t t é l…

    ~~ minden jót Kedves és visz lát !!! [/u] << [/center]

    — kenid —
    [/color][/i][/b]

  9. Kedves Ilona!
    Megrendített a versed! Nyugtass meg, hogy most jobb az életed és el tudod felejteni a rég múltat?!
    Megértésemmel és szeretettel: Viola

  10. Kedves Icuka!
    Hullanak a könnyeim,megreped a szívem a végtelenül szomorú,mégis végtelenül gyönyörű versed olvasása közben.
    Egész szívem minden szeretetével szeretném ezt a fájó
    emléket enyhíteni…!
    Határtalan együttérzéssel átölellek:Teri

  11. Drága Bogicám!

    Elolvastam a versed, és csak ültem és néztem magam elé.
    Annyi fájdalom és keserűség van ebben az önvallomásban, hogy szinte nekem is fáj.
    Fogadd el baráti meleg ölelésemet.
    Felülmúlhatatlannal jutalmazom.
    Tigram.

Szólj hozzá!