Kobold forgó
Ténfereg, forog
boldogtalan bolond
kobold, szemében
zöld láng lobog,
dohogva végtelent
ostromol, ostoroz
égtelent, érthetetlen
nyelven imát mormol,
korhol gyermeki fényt
a tényt mi reá omol,
hogy ott túl az ormokon
nincsenek otthonok….
Léte oly konok,
fülében még a szólamok,
mit falra róttak a csalók
az isten nélküli, hazug
papok, de hite mára
elhagyta, megkopott…
Lopott idők boldogságán
lóg, veszett vesztett
pillanatok, lakatok
az ajtón, rács az ablakon
az alkalom felette torol,
s nem látják a kint harcolók,
hogy börtönében egy
boldogtalan bolond
kobold a szabad
akaratról szónokol!
V. Gy Mont’y
hmmmm, hmmmm,,,
na akkor gondolkodjunk:):):)
Kedves Monty!
Én, csak csodálni tudlak!
Ehhez aztán kell "ihlet"!
Na, meg tudás is!
Ügyes Vagy!
Árdeklődéssel olvastam:Teri
Remekül hatásosan előadható vers…. mélységek magasságok… nekem tetszett hol mókásan hol komoly tartalommal vegyített szókimondása – pattogása…..
Jó helyezést érdemelne egy "oszporonto" verspályázaton;)
Nekem tetszett, nem csak a szójáték miatt. 🙂 Érdekes és sokféleképp értelmezhető versnek tűnik, a vége különösen hatásos lett.
Nikó