A Fény


A Fény

Kicsit összetörve,
lassan ballagok.
lelkem meggyötörve,
csendben jajgatok.
Fájó én szívembe,
ti bé nem láthattok,
Zúgó fájdalmamat,
ti nem hallhatjátok.

Pedig jó lenne,
ha csak felébe fájna,
én szegény szívemnek,
Jó Apám halála.
De két egész hónap,
telt el már azóta,
hogy Jó Apám hamvát,
kísértük a sírba.

Fájdalmam nem nyugszik,
szívem azót vérzik,
nem tudom elhinni,
ezt nagyon sokan érzik.
Apum sírban fekszik,
Ő már hosszan alszik.
megnyugodott lelke,
már nem fáj neki semmi.

Volt egy álmom nekem.
ott voltál a Fényben.
oly igazi voltál,
és énhozzám szóltál.
Azt mondtad jó neked,
hogy ott vagyunk veled,
Te figyelsz, szeretsz minket,
s óvod életünket.

Nagy Rozália

“A Fény” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kedves Rozália!

    Fogadd őszinte részvétem! Nekem is vannak fájó emlékeim édesanyámmal kapcsolatban. Ma is úgy fáj, mint régen, de én ezt nem is bánom. Szeretem, ha velem van. Kívánok Neked erőt, kitartást és sok-sok szeretetet, együtt érző
    szíveket!

    Szeretettel: Anikó
    Szeretettel: Anikó

Szólj hozzá!