Repülni hív
Repülni hív a lét,
fejthetetlen titkai feletted,
s míg emelted magadból a fényt
önmagad mégis kifeledted.
Időtlen pillangó reppenésed
zene, melytől a minden-világ rezzen,
rémeid fájdalombilincseiből
kovácsolva, új világot teremtesz!
S míg eléred, húsodból tépett
inakból fonsz fel-felének hágcsót,
vérkönnyes rongyaid
eldobva, te senkinek se játszol!
Alattad időormok szakadnak,
de egy angyal nem éli a hullópercet,
a világ sakálként üvölthet,
te kék szárnyadba rejted a csendet!
V. Gy Mont’y
[center][color=#0000cc]Kedves olvasóim!
Köszönet, hogy olvastátok versem, elnézést, de most eltekintek a nevek felsorolásától. A könnyeb érthetőség kedvéért, a vers egy valós személynek szól, egy számora kedves hölgyről, hölgynek akivel sokat beszélgetek és aki iránt gyengéd érzelmek fűznek, bár ez plátói vonzalom, de ennek ellenére teljes egészében megélem. Ő a kékszárnyu angyal és az ő világában érzem azt a tisztaságot, melyet nem fertőzhet meg a hétköznap mocska, mert felete áll ezeknek… Talán így már könnyebben befogadható!
Tiszteletteljes Szeretettel: VGy Mont'y[/color][/center]
Kedves Mont"y"!
Hidd el, nagyon szeretném követni és megérteni versed, de nem tehetek, róla, nem megy. Sokszor visszatértem, de nem jött közelebb hozzám. Talán annyit azért megértettem, hogy a világ zajától elmenekültél, csendre vágysz!
Szeretnék belelátni a lelkedbe: Anikó
Kedves MOnt'y!
Nagyon szép!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
🙂