Magány és boldogság


Magány és boldogság

Egy felhő sincs most az égen,
Szaladok mezítelen lábbal,
eső áztatta szántáson,
vizes fűben,
zöldellő réten.

Senki földje ez, magam vagyok!
Egyedül, akár a sárgaságosan
izzó csillagok.
Égből vagy tán szememből
víz patakként csobog!

Szomorú s boldog egyszerre vagyok!
Sehol egy felhő, mégsem látom a napot.
Hiányod bánt, szívem sajog…

2010. április 28.

Orsós Mónika

“Magány és boldogság” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Anna? Kriszti, Timóca, Terike, Zsuzsa!
    Elnézést, hogy mostanság nem írok a verseitekhez…ígérem pótolni fogom! Csak mostanság nagyon rohanok…fárasztó!Meg hiányzik már a versírás(mostanság nincs időm) az olvasás(a)
    (verseitek) különösen…:( Szép napot! Rohannom kell…pfúú! Unom már…

  2. Kedves Mónika!
    Aki a természet szépségét észreveszi, látja az alkalmas a boldogságra, ha maga is akarja és "tesz" is érte.
    Rajta hát…az angyalát!
    Szeretettel:Teri

  3. Kedves Mónika!

    Nekem is tetszett a versed. Se nem, hosszú, se nem rövid, épp annyi, amennyi kell!
    Azt hiszem ilyen jelzővel még nem is találkoztam: "sárgaságosan izzó csilagok".
    Én is csak azt kívánom, hogy hamar megtaláld a boldogságodat!

    üdv.: Torma Zsuzsanna
    🙂

Szólj hozzá!