A patkó

A ló nagy igáját, patkóját
Mellén hordozza, süllyedve
Hasa a föld porába, semmi
Ágán dobog a szíve, ütve
Ritmust a patkó lényege.
Lefelé, a talaj mély
Szerkezetében, temetve
Találták meg a lovat, ki
Még holtában is ott nyerít,
S a patkó keblével eggyé
Olvadt, dübörög a test
Lámpásán, egyetlen szóba
Sűrítve mondandóját:
„Soha már”, minden más
Hang csöndbe fulladt,
S nevetve önmagán a ló
A patkót, vagyis önmagát
A pokol mélyére dobta.

Székesfehérvár, 2010. március 25.

Elbert Anita