Elment, és mindent itt hagyott
Fehér abrosz
Az asztalon
Vörösbor folt
A fehér abroszon
Rozsdás evőeszközök
És egy törölköző
Aminek nem itt van a helye
De ebben a rendetlenségben
Minden elkeveredett.
Hangfoszlányok
Egy régi lemezről
Dicshimnusz
Régen letűnt emberekről
A falban magányos szög
Mert a kép lent hever a földön
Nem volt, aki felrakja.
Elrohant
Csak úgy itt hagyta ezt az egészet
Beállt zenésznek.
Hajgató Attila
Kedves Attila! Kár, hogy itt nem lehet egy helyen megtalálni egy költő összes beküldött művét – vagy igen, csak én nem találom?
Tetszenek a verseid.
Másrészt, nem értema hozzászólókat – egy költő mélyen átérzi mások sorsát, és sokszor megírja versben.
Miért gondolják feltétlenül, hogy ez a vers rólad szól?
Hiszen az is lehet, hogy egy barátnőd történetét meséled egyes szám első személyben…
Olvastalak a Glória antológiában és szívből gratulálok az ott megjelent verseidhez is! Nekem különösen A nagy ő – ez tetszett a legjobban…
🙂
szeretettel:
pilla
Kedves Attila!
Rakd fel a képet,s úgy egyáltalán mindent a helyére,egyszer csak vissza jön,s akkor úgy nézhetsz a szemébe,hogy minden,a lelked mélyéig a helyén van.
Szeretettel:Juli
Kedves Attila!
Nagyon tetszik nekem, ahogyan apró mozaikokból rakod össze valakinek a hiányát – emlékeztet rá még a vörösbor foltja is az asztalon, stb. Szép a versed, egyszerű hétköznapi szavakkal fogalmazol, de a ritmika ott van a helyén.
Remekül ötvözted a kettőt szerintem – és ettől szép ez a versed is.
Üdv és grat!
pilla