Újra s újra
Újra s újra szememből
könny szakad, gyémánt
fényű csillagként lábaim
előtt landolnak. Majd
a földre érve nagyokat
koppannak.
Szívem, lelkem boldogságért
mindhiába kiáltanak.
Agy s test süket, nem
figyelnek s nem hallanak.
Nem hisznek
a figyelmeztető hangnak.
Semmitől meg nem riadnak.
Újra s újra könnyeim
szívem közelében járnak,
s gyémánt fényű könnyekből
nyakéket fűzök most magamnak.
Mit senki el nem szakíthat.
Szívem adom megint a
magánynak (hű társamnak)
Lelkem a bánatnak.
Magam pedig a legsötétebb
bús éjszakának…
Kisvárda, 2010. május 28.
Orsós Mónika
Kedves Anna!
Verseimben mindig saját érzéseimről írok…soha sem túlzok…mert ezt én így élem meg…talán "mimóza" vagyok ki tudja…üdv.: Mónika
Kedves Timóca!
A " verseim", nos csak a mondanivalója szép…de attól még nem vers…s attól én még nem vagyok elégedett…nem versenyként fogom fel…csak szeretnék jó lenni valamiben…verseket imádom…de talán elég lenen olvasni…mert az írás annyira nem megy! ezt tudtam a kezdett kezdetén s ma sincs ez másképp! Szép vasárnapot: Mónika
Kedves Mónika!
Szívet szorongató versed nagyon tetszett,de én is csak annyit tudok javasolni,űzd messzire a magány ne engedd hogy társadul szegődjön.
Szeretettel:Juli
Kedves Mónika!
Elhiszem, hogy várod a kritikát, hiszen bizonyosságot szeretnél arra, hogy verseid jók-e, megállják a helyüket, vagy sem. Éppen most beszélgettünk a kritikáról a "Levelek mindenkinek" rovatban. Ha van időd, kukucskálj be oda, olvasd el.
Én kritikát nem tudok írni, mert nem értek hozzá. Csak annyit tudok bárkinek írni, tetszik-e a vers, vagy nem?
A Te verseid hangulata, témája mindig nagyon megfog, de ezt már írtam Neked, ha jól emlékszem.
Ez is szép… lassan nálad is megszokom, hogy szomorúakat írsz…
Gyémántfényű könnyekből nyakéket fűzök…nem semmi:)
Csak gratulálni tudok, de kérlek, ne válaszd társadul a magányt. Te meg ő…. nem jó páros!!!!
Vidám napokat kívánok: Icus
Kedves Mónika.
Kérlek ne légy olyan jószívű adakozója a bánatnak.
Annyi szép vigaszt tudsz írni nekem. Abban reménykedem, hogy ezek az érzések mind ott lapulnak a lelkedben. Ne a bánat fiókját rámolgasd, hanem keresd meg azt az ösvényt ami séta közben madárcsicsergést hallgatva elhúzza szádról a bogot és mosolygos arcodat meglátva egy legény kézen fog és neked suttog.
Szeretettel kívánom, hogy így legyen.Gyöngyi.
Kedves G.mama!
Köszönöm Neked is a hozzászólást!
Üdv.: Mónika
Kedves Rozálka!
Köszönöm, am mostanság hiányolom a kritikákat! Hm…régebben nehezen viseltem…most meg…azokból tanulok! Kíváncsi lennék, hogy "versek" megállják a helyüket mint versek? Nem mindig tudom eldönteni…
Szép napot! Üdv.: Mónika
Nagyon gyönyörű értékeset írtál !
Szeretettel olvastam:Rozálka