Mindörökké
Reményt vesztett ember vagyok,
ki a boldogságért semmit nem tesz,
csak egy helyben toporog.
S arcom rideg, csak néha ragyog.
Szemem sose mosolyog, abból
könnycsepp csak mi fájóan potyog.
S a szívem sem érkezik a vágyott
útra, rózsaszín ködön át a mennynek
szivárvánnyal átölelt kapujába.
Sétálok én ködben, mi fájóan fekete.
Veszett lelkek legmélyebb s legszomorúbb
gödre, szívem s lelkem légy üdvözölve!
Pokol az hol élned kell, eddig is, most is.
Ma s holnap. Mindörökre!
Kisvárda, 2010. június 5.
Orsós Mónika
Kedves Mónika!
Nem tudok biztató szavakat írni remek versedhez, mert ebben a korban ugyanezek a gondolatok keringőztek bennem. A mai "eszemmel" mindent másképp csinálnék, tennék a boldogságért… elébe mennék a jónak…
Ne légy reményvesztett ember, a remény mindig bennünk él!!!!
Fiatal és erős vagy és legfőképpen értékes.:P
Tanulj az én hibámból!!
Nagyon szép a vers, gratulálok: Icus
Mindenkinek köszönöm, hogy olvasta a verset! Szeretettel: Mónika
Kedves Mónika!
Versed nagyon jó vers!
Nekem nagyon tetszett.
Szeretettel :Rozálka
Kedves Mónika!
Remélem, hogy, csak a versed ilyen reménytelen???
Te okosabb Vagy ennél és magad ellen nem vétkezel!
Fűben, fában boldogság, kinek szeme néz és "lát"!
Ne, mulasszuk el! Egyszer élünk!
Szeretettel várom az általam már kért vidám versedet!!!
Teri
Kedves Mónika!
Versed nagyon szép,de ne add fel ilyen könnyen.
Üvölt versedből a reménytelenség,pedig a boldogságunkért tennünk kell,nem is keveset.Akard,keresd,meglátod szíved rátalál a vágyott útra.
Szívből kívánom,hogy találj rá a boldogságra.
Szeretettel:Juli