Halálillat

Északon jártam, hol
Jég volt az idő, tavasz
Volt a szellő, virág volt
A napsütés, s minden
Érzést egyetlen hegyi
Gyopárba sűrített a tér.
Az elnevezések mindig
A tájegységekhez idomultak.
A hegyek tetejére ment
Fel a bölcs, nem vitt semmit
Sem magával, csak az életét.
Gyűltek a haragos felhők,
Az ég könnyezett, s piszkos
Köveket kapirgált a halál.-
Homlokomra Isten jele
Van felvésve, áthidalva
Ezáltal a halált, s illatok
Ragadtak meg oly erősen,
Mint a halál, mely magához
Vonz, ha nárciszillatot fúj
Az éjféli szél, s ekkor minden
Félelem egyszeriben szétlobban,
Majd semmire kerekedik bennem.
Elhagytam árnyékomat, s hogy
Élek, homlokomon annak jele
Érzékelteti, soha nem halok meg,
Mert nevem az Élet Könyvéből
Ki nem törlődik soha, s bennem,
A szívemen dobog a paradicsom
Mindörökre, az örök végtelenben.

Székesfehérvár, 2010. május 8.

Elbert Anita