Végső búcsú

A belsőmet maró fájdalom
lett a legközelebbi barátom
édes szerelmemet már
soha többé nem látom…

Nem ölelem magamhoz
és nem érzem az illatát
soha többé nem láthatom
káprázatos mosolyát…

Elhangzott a gyászbeszéd
rám ült a szívszaggató bánat
súlyos teher nyomja
összeroskadt vállam…

Egyetlen vigaszom a
fénykép, mi otthon vár
sajnálom, hogy soha többé
nem mosolyoghat rám..

Nehezen koppant a föld
koporsója fedelén
mellkasomban sírt
a szívem a szerelmemért…

Könny áztatta arcomat, fordítom
a lenyugvó nap felé
ha élne, most
térdre vetném magam elé…

Sírját, gyönyörű virágok
borítják, átöleli koszorúm
itt maradtam egyedül
végtelenül szomorún…

A langyos estét, beborítja
a lucerna és a lonc illata
halálával, csodálatos emlékét
örökre itt hagyta…

Deák Rita