Gonosz mostoha

Csak néztük. Szó torkunkat
El nem hagyta, menekültünk
Volna, ha lett volna hova.

Az élet maga katasztrófa,
Lassan mindenünk oda,
egy élet munkája hullott
most a porba, körbe nézek
szememben képek szomorú
sorozata, rémálmok kora!

S hol eddig hallatszott
Gyermeknek kacaja,
Ma már nem hallatszik,
Csak jajveszékelése,
Keserves ordítása.

Amerre nézek, csak
Rom. Jég, sár s pocsolya.
Mindenütt könnyező arc,
Kétségbeesett emberek
Hada. Most merre?
S hova?

Ez az Isteni csapások
kora? Már nem
számíthatunk semmi
Jóra, sem vigasztaló
szóra!!!

Ütött az óra, 6-hoz
Érkezett mutatója,
Ördög szám ez!
Pokloknak pokla.

Szívek hullanak, s lelkek
Összeroskadva. Újra s újra.
Mindent eltöröl, s embernek
Most tiszta s fehér a lapja!

Kezdjük hát építsünk
Újabb világot magunknak!
Míg csak lehet, míg két
Kezünk bírja, s lelkünk
Végleg fel nem adja!

Bár bűnösek vagyunk,
Hisz úgy születtünk,
“Isten” Édes nekünk,
mégis Gonosz akár
egy “Mostoha”!

Kisvárda, 2010. június 22.

Orsós Mónika