RÓZSA
Drága Édesanyám, ma van a névnapod.
Hogy felköszönthesselek?!:..
Te ezt már nem hagyod.
Mosolygós orcádra, csókom nem nyomhatom,
Drága dolgos kezed, nem simogathatom.
Úgy szeretlek Anya!… mintha még itt lennél.
A szívem még sír, de a lelkem még remél.
A fülemben ritmusos fájdalom zenél,
Hat – éve hallom “ezt” mióta “elmentél”.
Szeretném nézni a szép barna szemedet!
Tenyerembe szorítani édes “kis” kezedet.
Mely sok-sok éven át, értünk serénykedett.
Hát-e fájó gondolattal, mihez is kezdhetek?
Szívem, lelkem, szeretetem,
Most egy csokorba összeszedem.
“Szürke virágok” lesznek ezek,
Melyet kötnek, remegő kezek.
Szíved-szívemmel összeér.
…mert testemben ott folyik az a vér,
…mely egy családként dobogott
…egyszer meghasadt,.. és egy kis darabja,
az örök fénybe távozott.
Ez voltál… “vagy” Édesanya.
Kinek Ma van a névnapja.
Édesanyám névnapjára, ki már 6 éve nem lehet velem, s kit a világon a
legjobban szerettem.
2010. 08. 30.
Nagy Rozália
Kedves Rozálka!
Gyönyörű a versed, a visszaemlékezésed, a szereteted.
Szeretettel: Viola
Gyöngyike a te versed is könnyeket csalogat ott elő bennem.
Nagyon szép!
Nagyon szépen köszönöm szavaitokat, iszonyatosan jól esnek, mert ők nagyon nagy űrt hagytak a szívünkben.
Köszönöm, hogy olvastatok.
Rozálka
Drága Rozálka!
Annyira, de annyira szeretném hinni, hogy eljut édesanyádhoz a szereteted.
Versedből kiérződik a ragaszkodás, szeretet és a fájdalom!
Tudod… ők bennünk élnek tovább!
Szeretettel ölellek: Icus
Kedves Rozálka.
Ez jutott eszembe ennyire egyformán érzünk. Nagyon fáj. Szép szerető szívű versed eszembe jutatta az én fájdalmamat is .Gratulálok, hogy ilyen szépen tudtad szavakba fonni az érzéseidet. Szeretettel kívánok sok sikert Gyöngyi.
Születésnapodon.
Ez amit ma együtt töltök Veled,
ez az első, a legnehezebb.
Öt hete, még ragyogott a szemed.
Nyújtózott felém ölelni a kezed.
Hogyan? Mit tegyek?
Hogy köszöntselek?
Tested súlyával van lelkem tele,
elhagyottan, virággal kezemben,
most már felnőttként kell viselkednem.
Biblia tanítását megszegve,
csokrom hamisbálványú sírodra helyezem.
Húgom sír, sógorom mereng,
és én nem tudom, mi van velem?
Belül lelkemben képed meg jelen,
egy kisszéken ülsz. Nekem!
Örömtől csillog két barna szemed,
ahogy színes virágom átveszed.
Ránézek a hantodon a csokorra.
Piros-fehér fodros dália,
sárga, fehér szegfűk körében fogva,
fájón küszködik, haldoklik egy vörös rózsa.
S itt míg írom versemet rájöttem, hogy
léted létét, tovább egyedül cipelem testemben,
mert itt vagy velem, itt vagy nekem.
Itt vagy értem, mint én érted MINDÖRÖKRE.
Budapest 1993 okt 3 Tátos Gyöngyi.
Kedves Rozálka!
Ez csodálatos!!!!!!!!!!!!!!!!
Édes Anyád most biztosan mosolyog barna szemeivel az ö angyalkájára!
Szép érzések, megható és jó versbe"csokorba" kötve!
GRATULÁLOK!
pussz: Mónika
Kedves Rozálka!
Ennél szebbet érezni, írni nem lehet,összeköt benneteket
most is a szeretet.
Gratulálok:Teri