Paradoxon

Egy szép napon elment, itt hagyott,
Csak csókkal és pár szóval búcsúzott.
Messze van már, mint távoli jövő,
Kért és én nem kutatom, hogy ki ő.
Talán tartozik más nemzetekhez,
Más bolygóról jött emberekhez,
Vagy talán az Idő követe volt?
Ki tudja azt, hogy itt mi dolga volt.

Mégis, még az ember él remél;
Lehet, hogy majd egyszer visszatér,
Felém nyújtja majd két erős kezét
És látva rajtam az idő jelét
Így szól: – Megjöttem, édesanyám!
Fiad vagyok, férjed leszek tán…
Hisz majd elveszlek… – mondja nekem,
Bár múlt jövőben már szeretett engem.

Drgács Gabriella