Miért szenvedünk?


Miért szenvedünk?

Írta: Judit, a nyomtatott HM Holnap Magazin számokban közölt Álomlátások átélője és leírója
Közreadja: Farkas Viola

Világot kormányzó, végtelen szeretet,
Mindenben csodáljuk alkotó kezedet,
A nagy csillagoktól, kis parányi lényig,
A Te mindenható bölcsességed fénylik.

Mégis sokszor azt kell magunktól kérdezni:
Az ártatlant miért engeded szenvedni?
Erre adj ó választ! Bár ha lelkem sejti,
Hogy ezt is csak a Te szereteted rejti.

Parányi kisgyermek véteni dehogy tud,
Szenvedésből néki, mégis már oly sok jut.
S annyi jóakarat, miért is vész kárba?
Jutalmát szorgalmas, mért hiába várja?

A könnyelműnek meg mért könnyű az útja?
Élet bajait mért, elkerülni tudja?
Nyugtasd meg a kínzó kétségektől lelkem!
Látva, hogy mily sok a visszásság, gyötrelem.

Így ad erre választ a jó Őrangyalom, –
Isten szavát közli Ő, földi utamon.
„Egy-egy Istenszikra minden emberszellem,
Örökéltű múltja, jövője végtelen.

Az ő életük nem akkor keletkezik,
Amikor mint ember, a földre születik.
Csak jó Atyánk tudja, jó volt-e, vagy vétett,
Mielőtt a Földön sokszor emberré lett.

Mert egykor mindnyájan dicsfényben ragyogtunk,
Mint tiszta angyalok, oly boldogok voltunk.
Tökéletességgel volt életünk megáldott,
Hordozva szívünkben az alázatosságot.

Isten mindegyikre bízott feladatot,
Nyújtva hozzá erőt és szabad akaratot.
Reák sugározta a legnagyobb kincset,
Mely minden világon hozzákapcsol minket.

Szeretetét, mely boldogít és éltet,
Mert nélküle nincsen tökéletes élet.
E nehéz földi lét, azután úgy támadt,
Hogy nem fogadtunk szót Mennyei Atyánknak.

Így vele elhagytuk tökéletes létünk.
Mindig nehezebb és szomorúbb lett éltünk.
Értelmünk elborult, s nem is emlékezett,
Mire ez oly durva Földre megérkezett.

Így sűrű, nehéz lett, lelkünk fényruhája.
Reánehezedett – a test rabigája.
Mert a gőg annyira úrrá lett felettünk,
Másra nem hallgattunk és ez lett a vesztünk.

De ki tévedését már előbb belátva –
Jó Atyánkhoz fordult, bűneit megbánva –
Ezeket az Isten már visszafogadta –
És a sátán nem vett, többet erőt rajta.

Minket, kik e földön élünk, éppúgy szeret,
Hisz utánunk jött, mint Megváltó Szeretet.
Hogy a gyermekei közül egy se vesszen!
De minden megtértet vissza, fölvezessen.

E Földön is sokszor öltöttünk már testet,
Minden tapasztalat lelkünkbe vésetett.
Ez határozza meg fejlődésünk fokát,
S mindazt, aminek még nem tudjuk az okát.

Rokonszenv, ellenszenv, tehetség és hajlam,
Lelkünk múltjában bizony, mind benne van.
Akikkel előbbi éltünkben jót tettünk,
Azokhoz rokonszenv kapcsolja a lelkünk.

Míg, ha olyanokkal hoz össze a sorsunk,
Kikhez az előbbi létben rosszak voltunk –
Az ellenszenv fog itt közibünk férkőzni,
Melyet szeretettel, bizony le kell győzni!

Ki kell egyenlíteni minden tartozásunk!
Így válik valóvá örök boldogságunk.
Csak így lesz belőlünk tökéletes szellem,
Jézus munkásai – így leszünk a Mennyben.

Ártatlanul senki, semmiben sem szenved,
Csak ha önszántából kért nehéz keresztet.
A szenvedés – az ily magas lélek tudja –
Az Istenhez jutás legrövidebb útja.

De az ilyen lélek a Földön még kevés.
A legtöbb nem tudja, mért éri szenvedés?
És, hogy mit előbbi életében vétett –
Azt kell átszenvedni, javulása végett.

Előbbi életében – ki soknak parancsolt,
Vagyonban dúskálva, csak magára gondolt.
Pedig csupán kölcsön, adta a Jó Isten,
Hogy a nyomorgókon jó szívvel könnyítsen.

Aki vagyonát ilyen rosszul használta,
Lett szellemvilágban lelkének nagy átka.
Most szegény emberként újra élnie kell,
Mások parancsait tűrni szeretettel.

Tehát földi éltünk minden mozzanatát,
Előre vállaltuk mind – egykor odaát –
Melyet teljesíteni, ha itt elmulasztunk,
Irtózatos önvád égő tüze rajtunk!

De aki átszenvedi vállalt tartozását,
Minden fájdalma itt boldogságra válik.
Sőt kevésnek látja az élet sok baját,
Mert csak ez biztosít előrehaladást.

Ezért semmiféle sorson ne csodálkozz!
Eszköz, mellyel Atyánk visszavisz Magához.
Csak ne földi szemmel nézd a testi létet
ÖRÖKKÉVALÓSÁG legyen a mértéked!

Mert Isten jósága minden képzeletet felülmúl,
Mert hiszen Ő Maga a Szeretet!
Minden sorsban biztos, hogy véletlen nincsen,
Mindent irányít a Mindenható Isten!

Nem foghat fel többet ennél ember-elme,
Keveseknek nyújtja Isten szent Kegyelme”.

Ezeket mondotta Hű Őrzőangyalom, hogy
Lelkemben élve, mindig erőt adjon!

Legyen Jézusomnak köszönet és hála,
Hogy világot gyújtott a sorunk titkába.
Bár sok embertársam fogadná eszébe!
Erőt nyerve – nehéz sors elviselésére!
Ámen.

Farkas Viola

“Miért szenvedünk?” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kedves Viola!
    Szép hitbéli filozófiád, a megmagyarázó életutat szívesen olvastam, mert ezt nem elég egyszer olvasni. Figyelmeztetés is a javából a háborgás vétkére.
    Sok sikert Jó egészséget kívánok Szeretettel Gyöngyi.

Szólj hozzá!