Eltelnek úgy az évek…

Eltelnek úgy az évek,
hogy nem látlak téged.
Járjuk kibabrált utunk,
mit a Sors kirakott. Futunk
versenyt magunkkal, a perccel.
S ha velünk vonyít a család egy terccel
magasabb szinten,
beindul a hatodik érzék szerintem.
Szerinted az Isten jelez.
Nekem ez már lejárt lemez.
Elnézed nekem, mint én kilengéseid.
Évek múltán is egymás rezgéseit
adóvevőnkkel fogjuk,
éjszakába nyúlóan súgjuk
elnyomott, vélt-valós vádjainkat.
Meg nem valósult vágyainkat
fojtjuk nehéz, olajos vörösborba.
Visszarepít a gyermekkorba,
testi-lelki barátnőkként beszélgetve,
megkönnyebbülve súlytalan lépkedve
te mész jobbra, én balra.
Semmi sem változik hajnalra,
mégis könnyű vagyok,
a hajnali fény már rám is ragyog.

Márffyné Horváth Henrietta