Az aradi Tizenhárom

Négy sortűz dördült;
kilenc bitófa reccsent;
és nem nyílt meg a vén föld,
nem sötétült el a kék ég.
Baljós szárnyait lengetve
szállt el fölöttünk a Végzet…
Könnyekbe fúlt a sóhaj,
dermedten lapult az Idő…
Tizenhárom lélek röppent Isten elé
tenyerén hozva
saját és nemzete keservét,
mutatva:
ott lent, sárba tiporva egész Magyarország…

„Ne nézd Urunk a vétkes, tétova életünket,
ne nézd tengernyi bűnünk,
széthúzó, önös vágyainkat,
hanem kegyelmed szálljon e véráztatta földre!
Érte viseltük el a halált,
érte, a Hazáért,
mely a szent Szűz országa is!
Itt vagyunk mind a tizenhárman!
Jelentkezünk szolgálatodra,
mert Te a történelem örök sáfára vagy!

Desewwffy Arisztid,
Kiss Ernő,
Lázár Vilmos,
Aulich Lajos,
Damjanich János,
Knezich Károly,
Lahner György,
Leiningen-Westerburg Károly,
Nagysándor József,
Poeltemberg Ernő,
Török Ignác,
Vécsey Károly!

Szól a Hang fényben, szép szelíden:
„Hősöknek dicsőség a jutalma,
nem földi hívság,
de isteni fény,
mely ott ragyog már mindörökké
megszentelt fejetek körül!
Hazátokat a tenyeremen tartom,
és szelíd-kegyetlen formálom jövőjét.
A szent Asszony palástja betakarja.
Csak bízzatok és imádkozzatok!
A mártírvér soha sem folyik hiába!”

Szabó László Dezső