Hová lettek az erdők?

A magos Ég elveszítette kéklő ragyogását
Megmutatta szürke barázdált, ragyás felhőarcát
Mordult, csattant, dörrent, cikázó szikrákat hányva
Megindult könnyeinek patakba zuhogó árja.

Sírt éjjel, nappal, napokon át fájó kerengésben
Föld itta könnyei árját, osztozva keservében.
Később a föld is meghasonlott, megtört magában.
Morogva, sóhajtva sodródott, áradat karjában.

A hegyek megrepedtek, lecsúsztak a völgy mélyére.
Sűrű sár hömpölygött a megduzzadt patak medrébe
Falvak, hidak, utak sodródtak és a semmibe dőltek.
Keserű sorsú emberek könyörögtek az égnek.

Szürkén, haldokolva hörög a Földnek az ég lége
Keresi a zöld lombú sűrű erdőket, mi a léte
Egyre jobban fogyó ereje a nagy térben véges
Megfékezni, megszűrni a Napnak hevét a légben.

Emberek milliárdjai most könyörögve kérnek,
Nem akarják felfogni, hogy ők, akik mindent vesznek
Légből az oxigént, földtől az árnyat, hogy fát vágnak.
Pusztítják az erdőt nem törődve, lét hatalmával.

Kiskunlacháza 2010. szeptember 27.

Tátos Gyöngyi