Sorok között

mondom, a sorsok a végén
már a küszöbön együtt törölnek lábat,
kiszólásra várnak, … megszokták,
itt a porban, itt már
a megszólalásig hasonlóak,
egyformán sárosak, kimosakodtak,
a tulipánokból maradtak …
végül szagtalanná képedt tusibolyák

lessük, lessük a sorok végét,
úgy alulról,
a kibeszélők ki ne vegyék
szemgödrünkből,
pupillánk gyűrűjéből, e tükrét
ne a már fénytelen képeknek,
ha már derékba tört és tör a gaz

… és a töltögetés,
úgy, hogy jusson is, maradjon is,
káposzta kecske nélkül,
közben megette az éhség, leszarvazta,
nem házasság rajta a törés

legyen majd és majd enni, kevés,
ne csak ivásra
a kanyarodás e porpoklos didergőben

lessük, de … csend,
és itt és most is a semmi a mennyi,
a válasz örök,
mintha szemmelverés irtott volna,
és irtana, közénk loptuk az időt is,
menekülésre bújtatónak,
… és horolásként hátteret poroltunk,
sor után sort,
a végeik felé kapaszkodtunk,
a végtelenbe,
hisz a kapák majd ott pödrik őket egybe

azt ki nem találjátok, mi van ott,
a sorvégeken,
távolságmérő, időmérő
vagy az éhség, a cél,
de mind csak sietünk, fogyunk tovább,
és kaszabolunk mindent,
gazt, hajszálcsövet és a jó sorsot,
mert csak az jön fentről, … nem érdemlitek

az ott a végén csak vár, vár, és vár,
hogy odaérjünk, felemeljük kezünket,
és a csuklók töröljék a kézfejekre
a sósra sűrűlt izzadást, …
közéjük észrevétlen könnyeket, …
és a semmi a visszára megint derékba tör

(2009.)

Székács László