A lélekhez
Vajon merre lehet a szeretet?
Mit isten szivárvány képében
jelenít meg? S hova lettek a
színek és illatok mit csak a
nyugalom kertje adhatott?
Hova bújhatott el szívem
dala? Tavasznak, nyárnak
sárgállón melegítő napsugara?
Most már tudom ezekből semmi sem
maradt. Az idő önző, mindent
magával ragadt. Lefagyasztotta
hosszú időkre mosolyomat.
Ezzel koldussá téve lelkem
könnyeket szívemből keservesen
fakasztottam. Könnycseppek mik
szívemből indultak, s arcomról
mindent mint az eső úgy elmostak.
Ezekben találtam meg az
elveszettnek hitt színeket,
mosolyokat. Koldus lélek!
A reményt soha fel ne add!!!
Kisvárda, 2010. október. 29.
Orsós Mónika
Köszönöm Neked is Kedves Zsuzsanna:D!
Üdv.: szeretettel: Mónika
Kedves Keni! Hozzám fűzött szavaidhoz így válaszolnék:
talán akkor megértesz(ez részlet egy nem rég íródott versemből)!
"Félek önmagamtól, a
holnaptól, jövőtől, magától
a mától. Minden magányosan
töltött éjszakától. Az embertől,
az ellenségtől, fele baráttól…
…Szomorú dalt csiripelő
madártól, Naptól, hold és
csillag ragyogásától.
Rettegek a valóságtól az
élet minden megélt keserű
vagy jó pillanatától! Egy
dolog csak mitől nem
rettegek, szív igaz s hű
suttogásától!
Köszönöm, hogy itt jártál! És írtál…igazán!
Üdv.: Mónika
Kedves Timóca!
Igen valóban ebben is hasonlítunk….néha a saját agyamra megyek! Mert annyira tudok szeretni, meg akarok is…de a félelmem visszatart! Szenvedni is tudok épp ilyen erősen mint ahogy örülni tudok! Túldramatizálni…hmm! Nem bennem, vagyis bennük több van vmiből…mint másokban! Na Istenem…talán mert közelebb is vagyunk hozzá!
Egy kérdés: Te meg tudsz felelni Önmagadnak?
szeretettel gondolok Rád: Móni:)
[b][color=#996600]Kedves Mónika !
A szeret a szívünkben van kódolva, kinek több, kinek kevesebb jutott.
A léleknek más funkciója van, mert ő meg a közvetítő szerepére él bennünk öröktől fogva és még a földi halálunkon is túl….
Nyisd ki a szívedet, engedd szemedbe a mosolyt, szádra a biztató szép szavakat és ki fog virulni körülötted a világ !
Nem maradhatsz emberek között koldus lélek, csak nyisd kifelé és befelé is a szeretet sugarát!
Tisztelettel !
– keni -[/color][/b]
Kedves Mónika!
Nekem tetszett a versed, és valóban a remény ott rejtőzik az utolsó sorokban leírva!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
🙂
Kedves Viola!
Túl dramatizált fájdalom, szerintem szó nincs erről!
Vagyis én nem ezt akartam kifejezni ezzel a szösszenettel!
Csak a régi emlékeket(az ősz képében), ahogy én látom…ahogy én éltem meg, át, túl!!
Az egyedüllétet, a magányt! Rám ilyen hatással volt ez-az-amaz!(depresszió)
De a remény mindig ott csillog akár a mosolygó akár a könnyező szemben! Ami a lélek tükre!
Szeretettel üdv.: Móni
Kedves Terim!
Kincs a mosoly,
oh igen valóban!
De néha nehezemre
esik! Néha jobb
könnyezni csendben,
egymagamban!
Köszönöm, hogy olvastál!
Pussz: Mónika
Kedves Mónika!
Már meg ne haragudj, de az az érzésem, hogy túl dramatizálod a fájdalmat. Ne tedd! Ne tedd! A mosollyal mindent legyőzhetsz, legyen erre is akaratod. Te Magad válaszoltál az utolsó sorral, ehhez tartsd Magad.
Szeretettel: Viola
Kedves Mónika!
A mosoly a mi drága kincsünk.
Adjunk belőle sokat a mi Társainknak…nem fogy el, inkább több lesz, mert ők is viszonozzák felénk és máris ragyogó
a napunk.
Szeretettel:Teri
És én is ölellek…minden szeretetemmel…csak aztán szólj ha nem kapsz levegőt! Nem venném a lelkemre , ha:P
Szeretettel és mosollyal feléd: Móni
Drága tündérkém!
Két versed is van fent? Ragyogó!!
Soha nem adom fel! Dehogyis! Csak néha úgy teszek, mintha…:D és Te se add fel, mert a remény mindig a közelünkben kószál, csak van amikor eltéved;)
Te, kis koldus lélek:), remek verset írtál!!!
Ölellek minden szeretetemmel: Icus