Csillaghit
A kihűlt csillagokra hajtom le
A fejemet, lebegek a nagy
Vizek felett, s az Igét szavakba
Tördelem, költőként ez a végzetem.
Elfelejtem a múlt méregfogát,
S hajszolom a jelent, pillangós
Rózsaablakát a mának, s szenvedéllyel
Írok egyre, ugyanis csillaghitem
Ebben gyökerezik, tanítani volna
Nagy cél, a nagy csendben,
Mely úgy dobog, akár a szívem.
Lassan álmodozni, melyhez nem
Ragaszkodni volna a nagy tét,
Hintaszékben morfondírozni,
S bölcsnek lenni: ez igen nagy
Ajándék, miképpen a hit, melyet
Növelni lehet imádságokkal, és
Mantrákkal, de maximumra vinni
Szinte lehetetlen, mert telhetetlen
Az ember, s ilyenkor a hit benne
Igencsak imbolyog, a halál kapuja
Felé tartok, s érzem, a tél dere már
Megüti fejemet, elnémulok, mint
Vad víz a lágy szellőben, s futok
Egyenesen, a göröngyös úton.
Elfelejtettem életemet, nem
Törődöm mással, csak szellememmel,
Mely világít bennem, mint reves fában
A fény, egyre csak ismételgetem
Magamat, elszárnyalt az idő, s én
Itt maradtam, pedig a halál utáni
Élet tágra nyílt szemekkel hív engem,
S a fényes halál angyala zokog
Mellettem, kinek könnycseppjeiből
Lettek az életszikrák, és a remény,
Bárha kemény, zimankós az élet,
Maradjon emberben még csillaghit.
Elhagytam testemet, élő halottként
Irányítom sorsom, vágyom az életre,
De már levetettem porgúnyámat,
Ám egy valamit soha el nem
Hagyok, melytől virágzom: csillaghitemet.
Székesfehérvár, 2010. augusztus 8.
Elbert Anita
Kedves Keni!
Igyekszem őrizni "csillaghitemet". Köszönöm a hozzászólásodat.
Anita
[b][color=#6633cc]Drága Anita !
*A tél dere már megüté fejemet* – egy kicsit beleszőtted ebbe a versbe, de nagyon jól ide is illik….
Őrizd, – és ápold még sokáig [i][u]csillaghitedet[/u][/i] a világmindenségben, – és a lélek örökkévalóságban, mert csak ezen keresztül lát jól igazán az ember, és a szívén át.
Mert ami igazán fontos az szemnek úgyis láthatatlan..
Nagyon gratulálok remekül felépített profi versedhez….
Még sok hasonlót szeretnék Tőled olvasni !
Szeretetemmel !
– keni -[/color][/b]
Szia Juli!
Köszönöm a soraidat. Ez csodálatos, hogy a lelkeddel olvastad a versemet. Kevés ember képes az értelmét kikapcsolni. Általában előbb írnak az embereket hiányosságokat, vagy bírálatot. Azt hiszem te jó úton jársz egy másfajta versolvasat felé, amit próbálok megvalósítani…
Szép napot!
Anita
Kedves Anita!
Szeretem nyugalmat árasztó mély hitvallásról árulkodó verseidet.Bár mindenkiben ennyi hit lenne,és fogékonyabb lenne azokra a tanításokra amit élet célként szeretnél magadnak.
Én békés nyugalommal lelkemben olvastam versedet.
Szeretettel:Juli