Aranybetű
Lenn, az alkonyat ölében
Vöröslik a Nap, lágy csóvái
Úgy érzem, betakarnak, s
A szó késik, elillan, mint
A szellő eső után, néma
Lesz és gondtalan, már nem
Nézi, hogy mikor, kivel
Veszhetne össze, hanem egy
Aranybetűbe oltja be
Művészetem, s a szavak
Temetőjében, sok ízes
Magyar szó örökre haldokló,
Szótárakban még meglévő
Alak, kiket elkap a gondtalan
Emlékezés, rongy a művészet,
Egyik korban firka, másikban
Műalkotás a munka, bár a természet
Utánzása megszűnt, mivel
Elhagyta a természetet lelke,
S így a papírra is egy lélektelen
Tömeg kerülne, mely teljességgel
Visszahozhatatlan, a Nap betűket
Éget a szövetre, melyben a betűk
Szavakká kapcsolódnak össze, s
Lesz arany színe, akár a képzeletnek,
Mely nagy túrát tesz, ő a végtelen
Csoda, ki hegyeket mozgat meg
Akaratával, fákat csavar ki egyetlen
Gondolatával, s uralkodik magán
És a természeten, minden színben
Vászonra festő művész dobogtatja
Az alkotás lelkét, s egy tükröt tart
Minden szín elé, így jutva el addig,
Hogy nyomolvasó lesz a festő, s
Árnyékok az emberek, kék színnel
Az égnek írok, zölddel a fűnek,
Barnával a földnek, sárgával a napnak,
S végül arannyal a művészetnek.
Ha pedig megszűnne a napsugárzás
Aranya, s betűimet nem színezné meg,
Akkor is, lelkem mélyéről felhozom
Az aranyat, s megszínezem vele a világot.
Székesfehérvár, 2010. augusztus 31.
Elbert Anita
Sziasztok!
Teljesen egyetértek veletek, az élet nem fekete-fehér, hanem színes. Azt én sem értem, hogy miért olvasnak olyan kevesen. A való világot, és az ehhez hasonló műsorokat én sem nézem. Teljesen igazad van Keni. Nagyon mély igazság szüremlik ki a szavaidból.
Anita
[b][color=#009999]Kedves Anita !
Már majdnem készen voltam a hozzászólásommal, amikor a házban kiment az áram és elszállt minden.
Még egyszer nem tudom leírni azt a sok mindent, amiben egyet értek veled versed kapcsán.
A bánatot, a szomorúságot, a haragot, a féltést, a felháborodást és mindent,ami megrövidíti kedves magyar szavainkat és művészetünket minden téren, mint ahogy a természetet rombolják és károsítják a jövő nemzedékre tekintet nélkül.
Igen én sem csak feketében és fehérben látom és nézem a világot, hanem a szivárvány összes színében. Ezért is alkalmazok nem különcségből színeket a hozzászólásaimban a hangulatoknak próbálni megfelelően.
Tegnap hallottam a TV-ben, hogy a magyarok 80%-a egyetlen könyvet sem olvas el egy évben a felmérések szerint, de a való világot, ahol a lét a tét az végigülik, kukkolják a sok hülyét, és a nézik ahol 40.000.000 milliót lehet megnyerni, ami csak egy nagyobb jól felszerelt ház ára, míg a művészetre semmit sem költenek és elbutítják szándékosan e népet.
No be is fejezem ezen háborodásomat, mert félek, hogy a jövő nemzedék még írni és olvasni is elfelejt, mert gépek mesélnek a gyerekeknek, és mindenütt csak a technika az úr !
Örültem, hogy végre összefoglalta a szókincsünket, a művészetünket és a természet kárait.
Köszönettel !
– keni[/color][/b]
Kedves Anita!
Komoly mély mondanivalójú versed, keserűséget áraszt magából,s azt hiszem jogosan.Sem a természetnek sem a művészetnek nincs olyan értéke mint megérdemelne.
Elgondolkodtató versedet szívesen olvastam:Juli