A magasztosult ajándék
Mit vegyek neked, ha jön az ünnep? Álmodok valami maradandót
szívemből valót, amire ha ránézel örömet érzel vagy hasonlót.
Megoldhatnám egy halott faliképpel, ha nem ismernélek, te
örökké keményen dolgozó, ki ha pihenni ülsz is le, nem képet,
hanem képernyőt nézel, míg a fáradtságtól elájul szemed.
Helyette inkább kúszok képbe én, néha angyalszelíden, máskor áldacosan.
Lásd ragyogó mosolygásom, szikrázó örömöm, sápadt szomorgásom,
örökké változó világom, mint terheljelek egy képpel, hogy porossá felejtsd!
Mi várjon téged a karácsonyi asztalon, pazar arany papírban?
Egy ízléses kék pulóver, a feslett helyett, vált ötletté e pillanatban.
Jól festesz majd benne, minden ami elnyűtt, már nem érdemel téged.
Illik a szín, testhez simul az anyag… Simul, de nem helyettem, aki
gyengéd karokkal ölellek, ha anyád nem tette, miatta is kényeztetlek
és értem, a legártalmatlanabb önzésben, hogy szépséget lássak a tenyeremmel.
Mindehhez pedig minden rongy, márkás gyapjú, hernyóselyem, csak homály
az igazlátó szemüvegen. Végül a ruhavásárlást is elvetem szakértelemmel.
Mi legyen amivel traktáljalak, hogy ne álljak irigy kezekkel a „fenyőnk“ alatt?
Egy könyv, mentő ötlet lehet, mi a keresés után a találat kosárban marad.
Melyik mestermunka a sokezer közül, kerülhet fel a polcra, annak aki a
tudást fejben hordja és az e-hozzáférésre esküszik? Média foglalja minden
szabad másodperced. Este az üdít fel, holtfáradt ember, ha végre valódi szót kapsz
valódi szájból. Válaszul nemcsak szó csattan, ami elmét, lelket csendesít és elkísér
forró egyességbe, majd egy zokogó percre, a valóságból elrepít végre.
Tudom már mi lesz „idén Karácsonyon“: az ajándékszalagot magamra rakom!
Rébb Terézia
[b][i][color=#3366ff][center]Kedves Terézia ![/center]
— Nem szeretem az ilyen hosszú és széles elbeszélő verseket, meséket, leíró-lírát, de ahogy elkezdtem olvasni a szemem soraidra tapadt, gondolataim, szorosra dagadtak a tömörtől, a gyönyörtől, az igaz valóságtól, attól, hogy így is lehet gondolkozni, egy egy ajándékon, míg végül mindegyiket elveted…
— Helyettük magadat állítod be szerettednek, ajándékul…
— Ennél szebb egy szerető asszonynak, – és férjnek nem is lehet.
— Hiszen ti már oly régen összeszoktatok, hogy nélkületek az egyé-válás más pótlékkal szinte már lehetetlen.
— Így történt, hogy ezt a csodálatos történetet magamra vettem, és azóta se tudok kibújni bűvköre alól….
–Messzemenő szeretettel gondolok Rátok, a fenyőfátok előtt, – ahol – álltok, és átnyújtjátok magatokat egymásnak, mint a legszebb ajándékot..
– keni -[/color][/i][/b]
Kedves Terézia!
Terjedelmesre sikerült versedben azt az egyszerű mondandót találtam,amit én is hiszek,hogy nem kell az ajándékon gondolkodni,hisz mi magunk vagyunk egymás ajándékai.
Érdeklődve olvastalak:Juli