Összes megtekintés: 670
Groteszk
Elmúlás
Tacsakos fénnyel,
tépett kéjjel az éjjel jő
felém a fekete mén,
hátán a halál,
s hol áll még az élet fája
fáj az elmúlásba
a költő, kinek
töltőtolla vérrel rója
egy kéreg hátuljára,
ó gyönyörű nő,
te láttál élve utoljára.
Ajka sápad,
sárba vágja testét,
az estét egy szignóval
szigorún magáénak mondja,
rongya élete,
e szakadt éjlepel
védelmezőn mint egy nő
körbevonja, s ereket
fonja a húsba, mely
gúzsba köti a lelket,
s csak a szemeknek enged,
hogy tudd, mindenki idejut.
A bút szél kergeti
messze, a halált mint
szerelmet öleli keblére egy percre,
kedvére téve a hercegnek és a szúnak
mely majd koporsójában
perceg indulván fekve
a hosszú útra, hol
ultramarin a margarin
és nem kell kenyér, hogy reá kenje,
nevetve lelke tovalebben,
s alant a test, hústömeg
hasonlatos marad a leélt élettel…
V. Gy. Mont’y
Érdekes, valóban groteszk megközelítés, amit remekül sikerült megjelenítened. Nagyon tetszett!
Üdv: Tara
Nekem az ilyen versek tetszenek, de nagyon..mégpedig azért, mert(írtam ezt már másnak, máshová) hagynak békén járni a sorokban és közöttük..
és ha kétszer olvasom mást találok benne, ami átgondolkodtat.. funkciótlannak tűnő sorok, szavak eltalálnak és nyugtalan leszek..
Orsi
[b][color=#669999]Mont'y Barátom !
Ezen versed is amolyan impresszionista és expresszionista
kilökődésben íródott, az élet és a halál harcáról, hol az élő bárki is legyen és bármit tegyen a halála ellen – nem talál meghallgatásra, mert úgymond mindenki végül is a vesztébe menekül az örökkévalóságnak és az örök létnek úgy-színt…
Figyelemmel olvastalak és átvettem érzéseid átadó részének lényegét !
[i]Köszönet érte ! – megérte ![/i]
[center]Szeretettel ![/center]
– keni -[/color][/b]