Groteszk – Elmúlás

Összes megtekintés: 670 


Groteszk

Elmúlás

Tacsakos fénnyel,
tépett kéjjel az éjjel jő
felém a fekete mén,
hátán a halál,
s hol áll még az élet fája
fáj az elmúlásba
a költő, kinek
töltőtolla vérrel rója
egy kéreg hátuljára,
ó gyönyörű nő,
te láttál élve utoljára.
Ajka sápad,
sárba vágja testét,
az estét egy szignóval
szigorún magáénak mondja,
rongya élete,
e szakadt éjlepel
védelmezőn mint egy nő
körbevonja, s ereket
fonja a húsba, mely
gúzsba köti a lelket,
s csak a szemeknek enged,
hogy tudd, mindenki idejut.
A bút szél kergeti
messze, a halált mint
szerelmet öleli keblére egy percre,
kedvére téve a hercegnek és a szúnak
mely majd koporsójában
perceg indulván fekve
a hosszú útra, hol
ultramarin a margarin
és nem kell kenyér, hogy reá kenje,
nevetve lelke tovalebben,
s alant a test, hústömeg
hasonlatos marad a leélt élettel…

V. Gy. Mont’y

“Groteszk – Elmúlás” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Nekem az ilyen versek tetszenek, de nagyon..mégpedig azért, mert(írtam ezt már másnak, máshová) hagynak békén járni a sorokban és közöttük..
    és ha kétszer olvasom mást találok benne, ami átgondolkodtat.. funkciótlannak tűnő sorok, szavak eltalálnak és nyugtalan leszek..

    Orsi

  2. [b][color=#669999]Mont'y Barátom !

    Ezen versed is amolyan impresszionista és expresszionista
    kilökődésben íródott, az élet és a halál harcáról, hol az élő bárki is legyen és bármit tegyen a halála ellen – nem talál meghallgatásra, mert úgymond mindenki végül is a vesztébe menekül az örökkévalóságnak és az örök létnek úgy-színt…

    Figyelemmel olvastalak és átvettem érzéseid átadó részének lényegét !

    [i]Köszönet érte ! – megérte ![/i]

    [center]Szeretettel ![/center]

    – keni -[/color][/b]

Szólj hozzá!