Nagyvárosi remete

Összes megtekintés: 585 


Nagyvárosi remete

Nagyvárosi remete lettem,
létem társas magányos fény,
vén vagyok gyermek lélekkel,
de nem kellek és ez mára tény!
Ne sajnáljon senki engem, én
sem teszem, újra elhagytak,
bele is haltam, de ébredezek, csak
magamban hordhatom keresztem.
Nagyvárosi remete lettem,
hol ketten voltunk nem is olyan rég,
kettőnk szobrát lelepleztem,
de szavaid rútul le is döntötték.
Ne sajnáljon senki engem, nem
bánt meg ő sem semmit még, ég
a máglya mire szavakkal vetettél,
bár máig fáj, az hogy elmentél!
Nagyvárosi remete lettem,
tettem érte, csak nem tudom mit,
mind hazugság, hogy szerettek,
de ott voltam, ha reám volt szükség.
Ne sajnáljon senki engem, él
még bennem most is a remény,
fények játszanak kék szememben,
életem egy magányos regény!

V. Gy Mont’y

“Nagyvárosi remete” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. A fájdalmas érzések milyen magas szinten hozzák ki belőled a költőiséget…Olyan egyszerűen és mégis oly nagyszerűen felépített, a lüktetése, a rímek…
    Nagyon tetszik:)) Éva

  2. Kedves Mont'y!

    El tudom hinni, hogy egy nagyvárosban is élhet remeteként egy ember. Talán, ha magadban átgondolod, és felismerésre jutsz, hogy mit tettél azért, hogy ilyen legyen a léted, akkor belenyugszol a történtekbe.
    De az is lehet, hogy azt a másikat véded akkor, amikor azt mondod, hogy Te is tettél azért, hogy így legyen.
    Ha még él benned a remény, akkor semmi sincs elveszve!

    Üdv.: Torma Zsuzsanna
    🙂

  3. Kedves Mont'y, Kedves Gyuri!
    A szívemig hatolt a versed. Nem a sajnálat oldaláról, /bár ez is bennem van, mert nem tudok segíteni/ hanem az anya szemszögéből. Én átérzem a helyzetedet, de az Édesanyádét is. Gondolhatod, miért? Mert én is hasonló helyzetben vagyok a Fiam által, de a magam hasonlóságával is, egész eddigi életemben. Itt kevés a papír az életregényhez, de minden írásomban benne van az igazságtalanság és kudarc érzése, "égbe kiáltása", ha földi szemmel nézi az ember. Most nem akarok Neked hajnali prédikációt tartani, de mindenre van magyarázat, ha előző életekben kutakodunk, de itt, és most átélni a mi életünkben, végig szenvedés, mindannyiunknak, akik erre a bolygóra születtünk. Ezért tanulmányozom, közreadom a Szférák életét – itt is, – talán Te is kapnál választ a kérdéseidre, ha időt szakítanál a betekintésre, esetleg segítene.
    Szeretettel, átérzéssel és minden jót kívánva: Viola

  4. [i][color=#990066][center][u]Mont'y Barátom ![/u][/center]

    Én biztosan nem sajnállak, mert ez a fájdalom bár tiéd, de megoldod ezt is, hiszem sokat érsz……

    Az én szemben te már itt egy igazi költő óriás vagy, — Te fogsz hagyni valamit majd magad után,,,,,
    De nincs még itt az az óra – kívánom élj még nagyon soká !

    — Az én életem is egy magányos regény, de ezt magunkban éljük, – csak néha kiírjuk, mint Te meg olykor én !

    [center][u]Barátsággal ![/u][/center]

    – keni -[/color][/i]

Szólj hozzá!