A vágta

Összes megtekintés: 499 


A vágta

Féktelen fénylovakon
a vágta
a költő idealista álma,
por mögöttem a múlt
kihunyt szalma lángja,
s míg a szú a koporsót rágja,
vágja fejszémet
újabb, s újabb kemény fába…
– vaklárma!
Vaklárma, hogy reám nem találnak,
itt vagyok, kívül-belül
renoválva,
újfent talpon állva, s kitört
belőlem a láva….
Féktelen fénylovakon gyorsul
most a vágta,
gondolja meg százszor
ki elém állna,
könnyen pokolra szállhat…
Por mögöttem az út,
s a lélek ordibálja,
kiabálja:
– szabadság gyilok a kés
a fénye rés a tudat hasítékában!
Semmi sincs hiába,
boldog vagyok a mában,
csak a tegnap kába,
rózsaszín lepel permetez utána!

Számban szavak,
szívemen töviskoszorú,
minden előre halad,
s kacagnom kell, hogy egy versemtől
te leszel csak igazán szomorú…
Kedves, s groteszk együttérzés,
de a légzés muszáj, s ez csak egy ócska uszály
az élettengerének szélén…

…hogy mindent túléljél!!!

V. Gy. Mont’y

“A vágta” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. [b][i][color=#0000ff][center][u]Kedves Mont'y ![/u][/center]

    Ez a versed is egy tényleg rohanó verses vágta, köd előtted és köd utánad….

    *Féktelen fénylovakon
    a vágta
    a költő idealista álma *- mi igazi lényeged,,,,

    Amit te leírsz – az a művészet,,,

    [center]Barátod Üdvözöl !
    [/center]
    – keni –
    [/color][/i][/b]

  2. renoválva,láva, vágta, állva,ordibálja, kiabálja…. sok volt nekem az ismétlődése: "áaáaáaáa" hiába ,kába,utána… olvastam s megzavart..valahogy….
    az utolsó versrész viszont üt…. ezektől elvonatkoztatva jó….. sokszor olvastam…

Szólj hozzá!